Szujó Dorka nyerte a Kanyó Kupát

Szerző: matsz - 2015-10-10 20:38:11


A tornászok leány utánpótlás országos bajnokságán az ifiknél a békéscsabai Szujó Dorka szerepelt a legjobban, aki ezzel megnyerte a Kanyó Éva Kupát.

Az utolsó szerig izgalmakat tartogatott a leány utánpótlás országos bajnokság a budapesti Tornacsarnokban. A bajnokság azért is volt különösen fontos a lányoknak, mert az ifiknél a Kanyó Éva kupáért is versenyeztek. Szujó Dorka, Jakab Noémi és Molnár Csenge szoros versenyben küzdött, de Katona Barbara, Dorka csapattársa ezúttal nem állhatott dobogóra.

Szujó Dorka 51.300 ponttal mindent vitt, és ez azt jelentette, hogy az aranyérem mellé, a fényesen ragyogó Kanyó Éva kupát is átvehette, amelyet Rózsa György, Kanyó Éva férje, televíziós személyiség, a MATSZ egykori elnöke adott át. Jakab Noémi 50.900 ponttal ezüstérmes lett, míg Molnár Csenge 49.400-al a harmadikként szerepelt.

A kadetteknél a biztos első háromba várt Postás lányok kerültek az élre, ráadásul holtverseny is kialakult. Bácskay Csenge és Székely Zója 48.900 ponttal holtversenyben osztoztak az első helyen, Schermann Bianka 48.700-al harmadik lett.

A serdülőknél két korosztályban hirdettek eredményt. A 2002-2004-es korosztályban összetettben az első lett Makovics Mirtill 47.300 ponttal, őt követte a dobogón Szujó Hanna 45.500 és Van der Sluis-Badics Charlotte 43.100-al.

A 2005-2006-os korosztályban a serdülőknél összetettben aranyérmes Szmirnov Anna lett 42.200 ponttal, ezüstérmes Peresztegi Nóra 41.700-al, bronzérmes pedig Osbáth Flóra 400.200 ponttal lett.

Szujó Dorka:
Hatalmas megtiszteltetés nekem, hogy átvehettem a Kanyó Éva Kupát, óriási büszkeséggel tölt el. Persze az aranyérem is fontos, és nagyon izgultam, hogy le ne maradjak az első helyről. Szombaton a korlátom volt a legjobb, de gerendán és talajon is rontottam, aminek igazából nem tudom az okát. A vasárnapi fináléban azon leszek, hogy jól sikerüljön a szerem, és tökéletesen kivitelezzem a gyakit.
Rózsa György:
Minden tiszteletem a Magyar Torna Szövetségé és Dr. Magyar Zoltáné, hogy így ápolja a feleségem, Kanyó Éva emlékét. Bámulatos, hogy a fiatal tornász lányok, akik nem is láthatták Évát aktív tornászként, őt tekintik példaképnek. Még ma is vannak olyan elemek, amelyket csak Éva tudott precízen kivitelezni, főleg gerendán. Büszkeséggel tölt el, hogy itt lehetek Csilla lányunkkal együtt.

LEÁNY UTÁNPÓTLÁS EGYÉNI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG


Ifjúsági, egyéni összetett a Kanyó Éva Kupáért
    1. Szujó Dorka - TC Békéscsaba 51.300 pont
    2. Jakab Noémi - Dunaferr SE 50.900
    3. Molnár Csenge - FTC 49.400
Kadett, egyéni összetett
    1. Bácskay Csenge - Postás SE 48.900
       Székely Zója - Postás SE 48.900
    3. Schermann Bianka - Postás SE 48.700
Serdülő, egyéni összetett 2002-2004 korosztály
    1. Makovics Mirtill - Dunaferr SE 47.300
    2. Szujó Hanna - TC Békéscsaba 45.500
    3. Van der Sluis-Badics Charlotte - Dunaferr SE 43.100
Serdülő, egyéni összetett 2005-2006 korosztály
    1. Szmirnov Anna - KSI SE 42.200
    2. Peresztegi Nóra - Postás SE 41.700
    3. Osbáth Flóra - Delfin SI SE 40.200

2015 októberi hírek

Hírarchívum

2019 - augusztus (4)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (13)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (21)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)