Torna: Kovács újabb két szeren döntős

Szerző: Kaszala Claudia/matsz - 2017-03-23 20:47:02


A dohai Világkupa selejtezőjének második napján az olimpikon Kovács Zsófia két újabb finálét hozott gerendán és talajon, így az első nap eredményeivel együtt, összesen öt döntőt szereztek a magyar válogatott tagjai. Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Berki Krisztián lólengésben, Kovács Zsófia pedig mind a négy szeren finalista lett.

Kovács Zsófia gerendán az előkelő hetedik helyen lett döntős 12.866 ponttal, talajon pedig ötödikként került be a fináléba, előadására 12.533 pontot kapott. Ugyanezen a szeren Al-Salty Dália 11.566 ponttal a 14. helyen végzett, gerenda gyakorlatát 12.266 ponttal értékelte a zsűri, mellyel a 10. pozícióban zárt.

Folytatás pénteken a szerenkénti finálék első napjával, ahol Berki Krisztián lólengésben, Kovács Zsófia felemáskorláton és ugráson lesz érdekelt.

Kovács Zsófia:
A gerendámat egy stabil gyakinak éreztem, ugyan volt benne egy-két bizonytalanság, volt benne olyan kötés, amelyet sajnos nem fogadtak el, ezt leszámítva jó gyakorlat volt. Talajon egy teljesen új gyakorlatom van összekötő ügyileg, amelyre külön kell figyeljek, ezáltal nehezebben megy, de ott is sikerült döntőbe kerülnöm. Volt olyan gimnasztika, amelyet nem fogadtak el, ezt szeretném majd a döntőben kijavítani, és az ugrások végén az érkezéseket kell még pontosítani. Pénteken ugrás, korlát döntő, ahol szeretném kijavítani a hibáimat és szép gyakorlatokat bemutatni, és mindkét szeren dobogós helyet elérni.
Trenka János, Kovács Zsófia edzője:
Mindkét lány, Zsófi és Dália is megcsinálta mindkét gyakorlatát, nem mondanám, hogy minden tiszta volt, de elégedett vagyok a teljesítményükkel. Zsófinál várható volt, hogy be fogunk jutni gerendán és talajon is a döntőbe, úgy gondolom végezhetett volna előrébb is, de voltak pontatlanságok, talajon rontások, lapos gyakorlatot csináltunk, ha ezt kijavítjuk, akkor akár a döntőben előrébb is végezhet. Dália szépen teljesített, ő is végezhetett volna előrébb, gerendán a kettes számú tartalékos, nem sok hiányzott a döntőhöz. A pénteki fináléban a kiegyensúlyozottságra helyezzük a hangsúlyt, szépen meg kell csinálni a gyakorlatokat.

2017 márciusi hírek

Hírarchívum

2024 - március (19)
2024 - február (17)
2024 - január (14)
2023 - december (10)
2023 - november (22)
2023 - október (24)
2023 - szeptember (39)
2023 - augusztus (26)
2023 - július (22)
2023 - június (21)
2023 - május (23)
2023 - április (33)
2023 - március (30)
2023 - február (11)
2023 - január (9)
2022 - december (10)
2022 - november (25)
2022 - október (26)
2022 - szeptember (28)
2022 - augusztus (35)
2022 - július (30)
2022 - június (38)
2022 - május (29)
2022 - április (21)
2022 - március (26)
2022 - február (12)
2022 - január (14)
2021 - december (8)
2021 - november (24)
2021 - október (37)
2021 - szeptember (50)
2021 - augusztus (15)
2021 - július (19)
2021 - június (44)
2021 - május (36)
2021 - április (26)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)