Torna: Fehér Nóra és Schermann Bianka már biztos indulók az EYOF-on

Szerző: Kaszala Claudia/matsz - 2017-06-05 22:03:44


A női utánpótlás csapat a trnavai nemzetközi versenyen

Az utánpótlás tornászaié volt a főszerep ezen a hétvégén, ugyanis az ifi lányok a trnavai nemzetközi versenyen vettek részt, míg a fiúk ifi és kadet kategóriában mérettettek meg az Országos Bajnokságon a budapesti Tornacsarnokban. A hölgyek versenye külön téttel bírt, ugyanis eldőlt, hogy Fehér Nóra és Schermann Bianka már biztosan indulnak a július közepén kezdődő, győri rendezésű EYOF-on.

Fehér Nóra harmadik összetettben

A lányok szlovákiai nemzetközi versenyén Fehér Nóra lett a legeredményesebb magyar tornász, ugyanis szombaton egyéni összetettben 52.050 ponttal bronz-, míg vasárnap a szerenkénti finálékban felemáskorláton 13.233 ponttal arany-, gerendán pedig 12.633 ponttal ezüstérmes lett. Bácskay Csengének ugráson került ezüstérem a nyakába (13.467 pont), talajon pedig bronzérmet szerzett, gyakorlatát 12.533 ponttal értékelte a zsűri. Schermann Bianka felemáskorláton 12.700 ponttal a harmadik helyen végzett – tudtuk meg Draskóczy Imre női szövetségi kapitánytól, aki azt is elmondta, hogy a FIG elnöke is jelen volt a versenyen, és az a megtiszteltetés érte, hogy személyesen gratulált, hogy ilyen szép csapattal vettek részt, és továbbá megkérte a kapitányt, hogy adja át üdvözletét a Magyar Torna Szövetség elnökének, Dr. Magyar Zoltánnak.

A viadal egyben EYOF válogató is volt, ahol a versenyen nyújtott szereplések alapján a kapitány megnevezte a két biztos indulót Fehér Nóra és Schermann Bianka személyében, a harmadik fő a héten kezdődő tatai edzőtáborban dől el Péter Sára és Bácskay Csenge között. Továbbá az is kiderült, hogy edzőként Botyánszky Mariann és Draskóczy Imre vesz részt az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon, a csapat mellett bíróként pedig Gondos-Arató Orsolya utazik Győrbe a július 23-án kezdődő megmérettetésre.

A fiú ifjúsági és kadet Szerbajnokságon pedig Kiss Balázs szerepelt a legjobban, ugyanis ugráson és nyújtón felállhatott a dobogó felső fokára, lólengésenés gyűrűn pedig a második pozícióban zárt. Vízlendvai Máté talajon lett aranyérmes, korláton pedig bronzérmes. Balázs Krisztiánnak is több érmet hozott a viadal, ugráson és korláton ezüst, lólengésen és nyújtón bronz került a nyakába. Bátori Szabolcs harmadik lett ugráson, talajon pedig második, ugyanitt Siket Olivér a harmadik, korláton első. Lólengésen Rengei Balázs gyakorlata volt a legszebb, így az első helyen végzett, míg gyűrűn Kovács Józsefnek sikerült megszerezni az aranyérmet, ugyancsak gyűrűn Mészáros Krisztofer bronzérmes lett, nyújtón pedig a második pozíció jutott számára. A kadet korosztályban Molnár Botond is szép gyakorlatokat mutatott be, gyűrűn, korláton és nyújtón aranyérmet nyert. Michael Denzel Smith talajon és korláton Molnár Botonddal holtversenyben lett első, Gombás Krisztián lólengésben, Závory Szilárd pedig ugráson nyerte meg a legjobbaknak járó díjat.

Draskóczy Imre, női szövetségi kapitány:
Szépen szerepeltek a lányok,gerendán rontások nélkül versenyeztek és azmeg egy külön öröm számunkra, hogy Fehér Nóra második lett gerendán. Ezen a versenyen eldőlt pár dolog az EYOF-fal kapcsolatban, hiszen a válogató eredményének a tükrében Fehér Nóra és Schermann Bianka már jogot szereztek az indulásra, Péter Sára és Bácskay Csenge között fogom eldönteni a tatai edzőtáborban nyújtott teljesítmény alapján, hogy kettejük közül ki lehet a harmadik fő. Innentől kezdve négy tornásszal folytatjuk az EYOF felkészülést. Ha döntenem kellett volna a szombati nap után, akkor Péter Sára mellett döntöttem volna, a vasárnapi fináléban nyújtott teljesítmény alapján pedig Bácskay Csenge volt meggyőzőbb, és mindezek tudatában, szeretném még megvárni ezt a pár napot, de alapvetően mivel két olyan tornászról van szó, akik ugráson esélyesek lehetnek, ezért az ugrás finálé esélyét fogom mérlegelni, hogy melyiküknek van több esélye. Jelen pillanatban azonos a két tornász, de természetesen Péter Sára a válogató verseny alapján előrébb szerepelt, a harmadik helyen végzett, Bácskay Csenge pedig a negyedik lett.

2017 júniusi hírek

Hírarchívum

2024 - március (19)
2024 - február (17)
2024 - január (14)
2023 - december (10)
2023 - november (22)
2023 - október (24)
2023 - szeptember (39)
2023 - augusztus (26)
2023 - július (22)
2023 - június (21)
2023 - május (23)
2023 - április (33)
2023 - március (30)
2023 - február (11)
2023 - január (9)
2022 - december (10)
2022 - november (25)
2022 - október (26)
2022 - szeptember (28)
2022 - augusztus (35)
2022 - július (30)
2022 - június (38)
2022 - május (29)
2022 - április (21)
2022 - március (26)
2022 - február (12)
2022 - január (14)
2021 - december (8)
2021 - november (24)
2021 - október (37)
2021 - szeptember (50)
2021 - augusztus (15)
2021 - július (19)
2021 - június (44)
2021 - május (36)
2021 - április (26)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)