Olimpiai bajnokok látogatóban az EYOF tornászoknál

Szerző: Kaszala Claudia/matsz - 2017-07-14 12:43:14


A Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjának látogatása a győri EYOF-on induló magyar tornászlányok körébenFotó: Róth Tamás

A Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjának több tagja is látogatást tesz a győri EYOF-on induló magyar sportolók körében. A „tour” első állomása a budapesti Tornacsarnokba vezetett, dr. Nébald György a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjának elnöke és dr. Magyar Zoltán kétszeres olimpiai bajnok tornász kereste fel az edzésükön a lányokat. Az edzés végén a régiek beszéltek arról, hogy „amikor én még kissrác voltam”, milyen volt anno 15 évesen sportolni. Lelkesítő tanácsokban nem volt hiány, sorra hívták fel a figyelmet azokra a pontokra, amikre nagyon oda kell majd figyelni ezen a világversenyen.

dr. Nébald György beszél a győri EYOF-on induló magyar tornászlányok körébenFotó: Róth Tamás

dr. Nébald György vívó olimpiai bajnok: „Annak idején bár csak nekünk is lett volna ilyen versenyünk, mint most ez a kitűnő lehetőség, az EYOF, ami egy kis olimpiának felel meg. Jó egészséget kívánok nektek és azt, hogy az álmaitok váljanak valóra. Szorítunk értetek!”

A Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjának látogatása a győri EYOF-on induló magyar tornászlányok körébenFotó: Róth Tamás

dr. Magyar Zoltán: „Ezzel a versennyel a gyerektornából átléptek a felnőtt torna küszöbére. Eddig is sok versenyen indultatok, de ez lesz az eddigiek csúcsa. Most kell megtanulnotok igazán versenyezni. Hazai közönség előtt, hazai közegben tornásztok a csodálatos, 1500 nézőt befogadó győri csarnokban, ahol már minden jegy elfogyott. Ez lesz az első lépésetek a majdani tízezres olimpiai csarnokok felé. A legfontosabb tanácsom az, hogy csapatként viselkedjetek, ne az egyéni tornász szemléletével álljatok oda. Törekedjetek arra, hogy jó hangulatot teremtsetek magatok körül. Ezt a kisolimpiát használjátok fel tapasztalatszerzésre, mert 3-4 év múlva már nem a jövő, hanem a felnőtt jelen lesztek. Mindenki nektek fog szurkolni, e közben az a fontos, hogy képesek legyetek egymásnak is szurkolni. Ti vagytok az utánpótlás krémje és köszönöm az edzőiteknek, hogy a gyerekkortól idáig vezettek benneteket.”

Draskóczy Imre szövetségi kapitány bemutatta a csapatot: ”januártól központi felkészülés során edződtek a lányok: Bácskai Csenge, akitől ugrásban várunk sokat, Péter Sári, Fehér Nóra csapatkapitány és Schermann Blanka. Péter és Fehér jövőre már az ifjúsági olimpián szerepelhetnek és rövidesen már felnőtt válogatottak lehetnek.”

A győri EYOF-on induló magyar tornászlányokFotó: Róth Tamás

A látogatás sorozat következő állomása az úszóknál zajlik majd.

2017 júliusi hírek

Hírarchívum

2024 - március (19)
2024 - február (17)
2024 - január (14)
2023 - december (10)
2023 - november (22)
2023 - október (24)
2023 - szeptember (39)
2023 - augusztus (26)
2023 - július (22)
2023 - június (21)
2023 - május (23)
2023 - április (33)
2023 - március (30)
2023 - február (11)
2023 - január (9)
2022 - december (10)
2022 - november (25)
2022 - október (26)
2022 - szeptember (28)
2022 - augusztus (35)
2022 - július (30)
2022 - június (38)
2022 - május (29)
2022 - április (21)
2022 - március (26)
2022 - február (12)
2022 - január (14)
2021 - december (8)
2021 - november (24)
2021 - október (37)
2021 - szeptember (50)
2021 - augusztus (15)
2021 - július (19)
2021 - június (44)
2021 - május (36)
2021 - április (26)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)