Torna: Történelmi csapatsiker az EYOF-on

Szerző: Kaszala Claudia/matsz - 2017-07-26 21:43:05


Fantasztikusan szerepelt a Fehér Nóra, Schermann Bianka, Bácskay Csenge összeállítású leány tornászválogatott a Győrben zajló Európai ifjúsági Olimpiai Fesztiválon, ahol a csapatversenyben a 4. helyen végzett, továbbá Schermann Bianka egyéni összetettben és talajon, Fehér Nóra egyéni összetettben, Bácskay Csenge pedig ugráson és talajon kvalifikálta magát a szerenkénti döntőkbe.

A negyedik helyezett magyar női csapat

Draskóczy Imre női szövetségi kapitány tájékoztatása szerint az együttes kitett magáért, nagyon szépen tornáztak a lányok, olyannyira, hogy 103.600 ponttal a 4. helyen zártak, amellyel sporttörténelmet írtak. Egyéni összetettben mind a három magyar versenyző bejutott a 24-es döntőbe, azonban nemzetenként csak kettő indulhat, így a kapitány a magyar torna eredményességét figyelembe véve úgy döntött, hogy Schermann Bianka és Fehér Nóra versenyzik a csütörtöki döntőben, ugyanis Bácskay Csenge pénteken ugráson, szombaton pedig talajon döntőzik, és szeretné, ha frissen tudna a szerekhez lépni. Bácskay talajon a harmadik, ugráson a hetedik helyről várja a finálét, csakúgy, mint Schermann, aki szintén talajon a nyolcadik pozícióban zárt a selejtezőben.

Csütörtökön folytatás a fiú és lány egyéni összetett döntőjével, ahol Mészáros Krisztofer, Schermann Bianka és Fehér Nóra lesz érdekelt.

Draskóczy Imre, női szövetségi kapitány:
A csapateredmény az önmagában egy történelmi siker, amikor legeslegelőször elvállaltam a szövetségi kapitányi feladatot, akkor azt mondtam, hogy a csapateredményt tartom egy kapitányi eredménynek, és azt gondolom, hogy azt mutatja, hogy hogyan tudjuk ezt közösen, a kollégákkal együtt összefogni. Az, hogy Magyarország bejut a negyedik helyre, ez mindenképp sporttörténelmi eredmény, hiszen Európában még nem voltunk ilyen helyen. Van öt finálénk, csütörtökön két egyéni összetett, ahol Schermann Bianka és Fehér Nóra fog indulni, pénteken Bácskay Csenge ugráson, szombaton pedig Csenge és Bianka is döntőzik talajon.

A magyarok eredményei:

Magyar csapatverseny: 103.600 pont (4.)

Bácskay Csenge:
    Gerenda: 12.200 pont (31.)
    Ugrás: 13.700 pont (7.)
    Felemáskorlát: 11.650 pont (29.)
    Talaj:13.250 pont (3.)
    Összetett: 50.950 pont (14.)

Schermann Bianka:
    Gerenda: 11.800 pont (44.)
    Ugrás: 13.075 pont (15.)
    Felemáskorlát: 12.450 pont (13.)
    Talaj: 13.050 pont (8.)
    Összetett: 50.500 pont (18.)

Fehér Nóra:
    Gerenda: 12.850 pont (11.)
    Ugrás: 12.700 pont (egy ugrás)
    Felemáskorlát: 12.750 pont (10.)
    Talaj: 12.450 pont (24.)
    Összetett: 50.750 pont (16.)

2017 júliusi hírek

Hírarchívum

2024 - március (19)
2024 - február (17)
2024 - január (14)
2023 - december (10)
2023 - november (22)
2023 - október (24)
2023 - szeptember (39)
2023 - augusztus (26)
2023 - július (22)
2023 - június (21)
2023 - május (23)
2023 - április (33)
2023 - március (30)
2023 - február (11)
2023 - január (9)
2022 - december (10)
2022 - november (25)
2022 - október (26)
2022 - szeptember (28)
2022 - augusztus (35)
2022 - július (30)
2022 - június (38)
2022 - május (29)
2022 - április (21)
2022 - március (26)
2022 - február (12)
2022 - január (14)
2021 - december (8)
2021 - november (24)
2021 - október (37)
2021 - szeptember (50)
2021 - augusztus (15)
2021 - július (19)
2021 - június (44)
2021 - május (36)
2021 - április (26)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)