Ritmikus gimnasztika: Bíztató pozíciók a világbajnokságon

Szerző: Kaszala Claudia/matsz - 2017-08-31 10:58:01


A pesarói 35. ritmikus gimnasztika világbajnokság első napja után Pigniczki Fanni a 25., míg Kis Alexandra a 34. helyen áll összetettben.

A késő estig tartó viadal első napja az egyéni versenyzők karika és labda selejtezőjével kezdődött. A két szer összesített pontszáma alapján összetettben Pigniczki Fanni jelenleg 29.200 ponttal a 25. pozícióban van, Kis Alexandra pedig a 34. helyen áll 28.050 ponttal. Természetesen ezek csak részeredmények, hiszen még hátravan a buzogány és a szalag versenye, amelyet csütörtökön, a megmérettetés második napján rendeznek.

Deutsch-Lazsányi Erika, vezetőedző, Technikai Bizottság elnök, MRGSZ:
Két szer után úgy néz ki, hogy Pigniczki Fanni a 25., Kis Alexandra pedig a 34. helyen áll. Csak az összetettet nézzük, mert a mi sportágunknak ez a top 24-es döntőbe kerülése egyet jelent azzal, hogy ha valaki ezt az olimpia előtti évben hozza, akkor olimpiai kvótája van, úgyhogy mi azzal jöttünk ide, hogy csak az összetett eredmény számít. Fannitól két jó gyakorlatot láttunk, nem mondom azt, hogy százszázalékos volt, hiszen élete első felnőtt világbajnokságán indul, és természetesen rajta volt a nyomás, de két jó gyakorlatot mutatott be. Mindenféleképp dicséretes, hogy a pódiumedzések után nagyon-nagyon rendezte a gondolatait, összekapta magát, és fantasztikus, hogy a 25. helyen van. Nagyon remélem, hogy ebből erőt merít a következő napra. Szandi hibázott, labdagyakorlatában kettőt ejtett, és az első ejtés után a testkoordinációját el is veszítette. Karikagyakorlatban már egy jobb képet mutatott magáról, de még mindig az ő saját maximumától messze elmaradva adta elő a gyakorlatát. Nem gondolom, hogy javíthatatlanok a hibái, átbeszéltük a rontásokat. A versenyt követően rögtön edzésre mentünk, és már nagyon szépen melegített a csütörtöki két szerre, bízom abban, hogy tanul a hibáiból. Abszolút elégedettek lehetünk, hiszen Fanni hozta a tőle elvárhatót, és nagyon szép helyen áll, Szandi pedig nyilvánvaló hibákat mutatott, de a hibákkal együttvéve szintén nagyon jó pozícióban van.

A vb programja:

augusztus 31., csütörtök: 09:00-19:30 egyéni buzogány/szalag selejtező
21:00-21:30 egyéni buzogány döntő
21:35-22:05 egyéni szalag döntő
szeptember 01., péntek: 15:15-20:55 egyéni összetett döntő
szeptember 02., szombat: 15:30-21:00 csapat összetett selejtező (5 karika + 3 labda/2 kötél)
szeptember 03., vasárnap: 14:00-14:40 csapat döntő (5 karika)
14:45-15:25 csapat döntő (3 labda/2 kötél)

2017 augusztusi hírek

Hírarchívum

2024 - március (19)
2024 - február (17)
2024 - január (14)
2023 - december (10)
2023 - november (22)
2023 - október (24)
2023 - szeptember (39)
2023 - augusztus (26)
2023 - július (22)
2023 - június (21)
2023 - május (23)
2023 - április (33)
2023 - március (30)
2023 - február (11)
2023 - január (9)
2022 - december (10)
2022 - november (25)
2022 - október (26)
2022 - szeptember (28)
2022 - augusztus (35)
2022 - július (30)
2022 - június (38)
2022 - május (29)
2022 - április (21)
2022 - március (26)
2022 - február (12)
2022 - január (14)
2021 - december (8)
2021 - november (24)
2021 - október (37)
2021 - szeptember (50)
2021 - augusztus (15)
2021 - július (19)
2021 - június (44)
2021 - május (36)
2021 - április (26)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)