Ritmikus gimnasztika: Pigniczki és Kis a világbajnokságon

Szerző: Kaszala Claudia/matsz - 2017-09-01 18:22:29


A 35. ritmikus gimnasztika világbajnokságon jól teljesítettek életük első felnőtt vb-jén a magyar versenyzők, összetettben Pigniczki Fanni a 32., Kis Alexandra pedig a 37. helyen végzett.

A verseny második napján buzogánnyal és szalaggal léptek szőnyegre az egyéni versenyzők, amellyel kialakult az összetett végleges eredménye, hiszen karikával és labdával már a viadal első napján bemutatkoztak az rg-sek. Pigniczki Fanni a négy szer együttes pontszáma alapján az előkelő 32. pozícióban végzett (55.950 pont), míg Kis Alexandra nem sokkal lemaradva Pigniczki mögött a 37. helyen zárt, gyakorlataira összesen 54.800 pontot kapott.

Ezzel az egyéni indulók számára véget ért a viadal, Pigniczki Fanni és Kis Alexandra szeptember 2-án, szombaton 22:30 órakor érkezik a Liszt Ferenc repülőtérre.

A világbajnokságnak még nincs vége, ugyanis szombaton a felnőtt együttes kéziszer csapatok versenyével folytatódik, ahol 5 karikával Wehovszky Vivien, Németh Virág, Margaritisz Lili, Borsányi Patrícia és Katona Hanna, 2 kötéllel és 3 labdával pedig Wehovszky Vivien, Németh Virág, Margaritisz Lili, Borsányi Patrícia és Kovács Jázmin Napsugár lesz érdekelt. A csapatnak pénteken pódiumedzése van, felkészítő edzőjük, Tettamanti Adrienn szerint jól ment a felkészülés utolsó szakasza.

Deutsch-Lazsányi Erika, vezetőedző, Technikai Bizottság elnöke, MRGSZ:
Keserédes elégedettség van bennünk, hiszen, ha azt nézzük, hogy Fanni tudásának a hatvan százalékát hozta, Szandi meg a negyvenet, és ez az eredmény, akkor azt mondom, hogy ennél sose legyen rosszabb. Mindkét lány árnyéka volt önmagának, sok hibával dolgoztak, nem feltétlen látványos, de szakmai szemmel súlyosnak mondható hibákat ejtettek. A végső konklúzió az volt, hogy nem igazán tudtuk belőni a világbajnokság előtt, hogy hol is van a helyük a lányoknak, és kishitűen azt gondoltuk, hogy a 24-es döntő az nem elérhető, és úgy számoltunk, hogy onnan plusz 10-15. helyen belül vagyunk. Ezt be is vonzottuk, Fanni 32., Szandi pedig a 37. lett. Fanni esetében az első nap után, amit csinált, az nagyon rendben volt, és óriási eredmény a 25. helyen való fordulás. Meg kell tanulnia az ilyen lehetőségekkel élni, és nem megijedni tőle, megdermedt, visszafogott tornát mutatott másnap. Szandi pedig nem jól kezdett az első napon, és nem volt meg az a rutinja, hogy úgy kezelje le, hogy menti a menthetőt, és próbál mindent beleadni, mert két nem jó gyakorlattal nem rossz helyen fordult. A második versenynapon pedig biztonsági gyakorlatokat akart bemutatni. Összeségben nagyon jó, hogy van két olyan versenyzőnk, akik képesek arra, hogy kvalifikáljanak a világbajnoki döntőbe. Nagy pihenése nem lesz a lányoknak, ugyanis három hét múlva egyesületi világbajnokságra mennek Tokióba.

Eredmények:

Pigniczki Fanni:
Összetett: 55.950 pont (32)
Karika: 14.600 pont (29)
Labda: 14.600 pont (23)
Buzogány: 13.400 pont (47)
Szalag: 13.350 pont (33)

Kis Alexandra:
Összetett: 54.800 pont (37)
Karika: 14.450 pont (31)
Labda: 13.600 pont (42)
Buzogány: 13.700 pont (40)
Szalag: 13.050 pont (38)

2017 szeptemberi hírek

Hírarchívum

2024 - március (19)
2024 - február (17)
2024 - január (14)
2023 - december (10)
2023 - november (22)
2023 - október (24)
2023 - szeptember (39)
2023 - augusztus (26)
2023 - július (22)
2023 - június (21)
2023 - május (23)
2023 - április (33)
2023 - március (30)
2023 - február (11)
2023 - január (9)
2022 - december (10)
2022 - november (25)
2022 - október (26)
2022 - szeptember (28)
2022 - augusztus (35)
2022 - július (30)
2022 - június (38)
2022 - május (29)
2022 - április (21)
2022 - március (26)
2022 - február (12)
2022 - január (14)
2021 - december (8)
2021 - november (24)
2021 - október (37)
2021 - szeptember (50)
2021 - augusztus (15)
2021 - július (19)
2021 - június (44)
2021 - május (36)
2021 - április (26)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)