Hardy Fink előadása

Szerző: Kaszala Claudia/matsz - 2014-04-16 10:40:59


Tisztelt Sporttársak!

A Magyar Torna Szövetség elnökének meghívására Hardy Fink (CAN), aki 2005 óta a FIG Edzői Akadémia vezetője, 1988-2004 között FIG Férfi Technikai Bizottság tagja és elnöke, Magyarországra érkezik.

Felkérésünkre Hardy Fink úr két témában tart előadást, melyet egyben szakmai továbbképzésnek is tekintünk. Az előadások témája minden szakágat érint, edzők és versenybírók szakmai munkájához nyújt segítséget.

Előadás helye:Hotel Aréna (volt Stadion Szálló) Konferencia terem
Előadás ideje:2014. április 27. 10.00 óra
(várható befejezés: kb.13.00 óra)
A szünetben üdítőt, kávét, pogácsát és szendvicset biztosítunk állófogadás keretében
Előadás témái:A FIG Edzői Akadémia programjának áttekintése, javaslatok a hazai edzőképzés intenzív beindítására.

A fiatal, növekedésben levő tornászok edzésének sajátosságai a szervezet fejlődésének figyelembevételével.
Egyebek:Ezen a napon jelenik meg a tornaedzők, szakképzésre jelentkező egyetemi és főiskolai hallgatók számára a MATSZ által kiadott TORNA cikk, könyvrészlet, stb. szöveg gyűjteményének I. része. A könyv a MATSZ által támogatott kiadás, ezért minden érdeklődő térítésmentesen hozzájuthat.

Az előadást követően – korlátozott számban – lehetőséget kívánunk biztosítani szakmai kérdések feltevésére.

A szakmai előadással kapcsolatos kérdéseket kérjük írásban – elektronikusan – a szövetség titkárságára eljuttatni legkésőbb 2014. április 22-ig.

Az előadáson - jelenléti ív kitöltése mellett - kötelező a részvétele a Sport XXI Programban, a Héraklész Programban, a MOB Kiemelt Edzői Programban és a MATSZ Szövetségi Edző Programjában szereplő edzőknek.

Továbbá szeretettel várjuk a női és férfi-bíró sporttársakat, minden érdeklődő sportszakembert, valamint a női és férfi válogatott versenyzőket.


Sportbaráti üdvözlettel:

Dr. Magyar Zoltán
Elnök

2014 áprilisi hírek

Hírarchívum

2024 - március (19)
2024 - február (17)
2024 - január (14)
2023 - december (10)
2023 - november (22)
2023 - október (24)
2023 - szeptember (39)
2023 - augusztus (26)
2023 - július (22)
2023 - június (21)
2023 - május (23)
2023 - április (33)
2023 - március (30)
2023 - február (11)
2023 - január (9)
2022 - december (10)
2022 - november (25)
2022 - október (26)
2022 - szeptember (28)
2022 - augusztus (35)
2022 - július (30)
2022 - június (38)
2022 - május (29)
2022 - április (21)
2022 - március (26)
2022 - február (12)
2022 - január (14)
2021 - december (8)
2021 - november (24)
2021 - október (37)
2021 - szeptember (50)
2021 - augusztus (15)
2021 - július (19)
2021 - június (44)
2021 - május (36)
2021 - április (26)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)