Berki és Makra is jó formában

Szerző: matsz - 2014-08-28 18:01:50


Az olimpiai bajnok Berki Krisztián az idén Eb-ezüstöt hozó lólengésgyakorlatát mutatja be a hétvégén a tornászok országos bajnokságán.

A Körcsarnokban rendezendő viadalon pénreken 16 órától az egyéni összetettre, míg szombaton és vasárnap 10.30 órától a szerenkénti finálékra kerül sor. Kovács István férfi vezetőedző tájékoztatása szerint az olimpiai bajnok Berki Krisztián gyakorlatkész állapotban, jó formában várja az Ob-t, ahol 7.0 –ás kiinduló pontú gyakorlatát adja elő. Kállai Zoltán is gyakorlatkész lólengésben, mint ahogy Hidvégi Vid is, aki valamennyi szeren jó formát mutat, és harcba száll az összetett bajnoki címért Tálas Bencével is. A vezetőedző szerint a férfi keret nagy kedvvel várja az őszi idény első versenyét.

Draskóczi Imre női vezetőedző szerint a hölgyek is szívesen veszik birtokukba a Körcsarnokot, ráadásul számukra a pénteki versenynap az első vb-válogató is egyben. A szereken elért eredmény alapján helyezési pontokat kapnak a tornászok, így alakul ki majd az állás a 2. válogatóra, a szombathelyi GP-re. A Vk-győztes Makra Noémi jó formában van, visszatért és remek gyakorlatokkal áll elő Divéky Luca. Az olimpikon Böczögő Dorina kisebb vállsérüléssel küzd, de a felemáskorlát kivételével valamennyi szeren indul. A dobogós helyezések alakulásába Csillag Tünde is beleszólhat.

2014 augusztusi hírek

Hírarchívum

2019 - augusztus (4)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (13)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (21)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)