Baku 2015: Böczögő összetett finalista

Szerző: Kaszala Claudia/matsz - 2015-06-15 21:47:01


Az előkelő kilencedik helyen végzett a Böczögő Dorina, Divéky Luca, Makra Noémi összeállítású női tornászválogatott a bakui Európa Játékok csapatversenyében, Böczögő Dorina pedig bejutott az egyéni összetett fináléba.

Az együttes a selejtezők első napja után a harmadik helyről várhatta a folytatást, de a már régóta mumusnak számító gerenda most sem sikerült a csapatnak, így 107.162 ponttal a kilencedik helyen végeztek. Draskóczy Imre szövetségi kapitány előzetesen a 10. pozíció környékére várta a magyarokat, a papírformát tehát túl is teljesítették Makráék.

A selejtező második napján Böczögő Dorina volt a legjobb, gerendája 12.766, talaja 13.566 pontot ért. Egyéni összetettben 53.764 pontot szerzett, ami azt jelenti, hogy a 11. helyen zárt, de hetedikként kvalifikálta magát a 18-as egyéni összetett döntőbe. Makra Noémi 53.398 ponttal az olimpikon mögött végzett, ám az Európa Játékok szabályai miatt – a döntőben egy nemzetből csak egy sportoló szerepelhet – nem lett finalista összetettben. Divéky Luca a 2. napon csak gerendán szerepelt.

Folytatás csütörtökön az egyéni összetett döntővel, ahol Böczögő Dorina érdekelt, szombaton pedig a szerenkénti fináléban Makra Noémi felemáskorláton szerepel.

Altorjai Sándor, MATSZ-főtitkár:
A lányok szépen szerepeltek, teljesítették az elvárást csapatban, de megint a gerenda volt a mumus szer. Világosan látszik, ha ezen tudnak változtatni, akkor nemcsak álom lehet az őszi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon a csapattal a legjobb 16-ba kerülni. A fő cél most az, hogy ezeket a hibákat kijavítsák. Nagyon örülünk Böczögő Dorina egyéni összetett döntőjének, Makra Noémi pedig felemáskorláton remekelt, éremben is reménykedünk.
Rövid interjú Dorinával a selejtezők után

Eredmények

Csapatverseny
    9. Magyarország (Böczögő Dorina, Divéky Luca, Makra Noémi) 107.162

Egyéni összetett
   11. Böczögő Dorina 27.432
   12. Makra Noémi 28.532

Program, női torna (bakui idő szerint)

   június 18. 17.30 -20.30 egyéni összetett döntő
   június 20. 16.00-20.15 szerenkénti finálék

2015 júniusi hírek

Hírarchívum

2024 - április (24)
2024 - március (22)
2024 - február (17)
2024 - január (14)
2023 - december (10)
2023 - november (22)
2023 - október (24)
2023 - szeptember (39)
2023 - augusztus (26)
2023 - július (22)
2023 - június (21)
2023 - május (23)
2023 - április (33)
2023 - március (30)
2023 - február (11)
2023 - január (9)
2022 - december (10)
2022 - november (25)
2022 - október (26)
2022 - szeptember (28)
2022 - augusztus (35)
2022 - július (30)
2022 - június (38)
2022 - május (29)
2022 - április (21)
2022 - március (26)
2022 - február (12)
2022 - január (14)
2021 - december (8)
2021 - november (24)
2021 - október (37)
2021 - szeptember (50)
2021 - augusztus (15)
2021 - július (19)
2021 - június (44)
2021 - május (36)
2021 - április (26)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)