Keleti Ágnes öt olimpiai aranyérme EB-ezüstérmes junior férfi csapat EB-bronzérmes junior női csapat Kocsis Evelin - ritmikus gimnasztika junior EB-bronzérmes Keleti Ágnes 100 éves Férfi csapat EB - hazaérkezés Női csapat EB - hazaérkezés

Torna: Dévai Boglárka az év első versenyére készül

Szerző: Kaszala Claudia/matsz - 2018-02-19 21:40:08


Az Eb- bronzérmes tornász, Dévai Boglárka a közelgő, március végén megrendezésre kerülő dohai Világkupára gyakorol, amely számára az esztendő első viadalát is jelenti.

Dévai a tavaly év végi hajtás után sem engedett meg magának nagyobb pihenőt, az ünnepek alatt is edzésben maradt: „Szinte minden nap konditerembe jártam, nem akartam úgy kiesni a mozgásból, hogy a nulláról kelljen kezdeni az év elején. Szerencsére meg is lett az eredménye, ugyanis nem volt nagy izomlázam, és nem fáradtam el olyan hamar. Ennek ellenére mégsem indult gördülékenyen az év: „Sajnos, több betegség is elkapott, és volt, hogy edzéseket is ki kellett hagynom, tehát kissé hiányosan indítottam, viszont az utóbbi pár hétben folyamatosan próbálom behozni az összes lemaradásom, mind az elemek gyakorlásában, mind fizikálisan és mentálisan is. „ A szombathelyi tornászhölgy klubjában, hazai körülmények között gyakorol, azonban két hete a budapesti Tornacsarnokban is részt vett egy felmérő edzésen: „Nagyon jól sikerült, mert hál’ Istennek a régebbi nagyobb elemeimet is jól be tudtam mutatni, és volt olyan elem is, amelyet tavaly adtam elő utoljára, és idén ott, Pesten csináltam először.” Az ugrás-specialista tornász természetesen az összes szerre azonos hangsúlyt fektet: „Minden szeren készülök, hiszen a négy szer egymásra épül, segítik egymást, és ha valamelyik kimarad, akkor már nehézségek vannak.” Az év első megmérettetésén azonban csak két szeren mutatkozik be: „Március utolsó előtti hetében kezdődik számomra a versenyszezon a dohai Világkupával, ott talajon és ugráson fogok indulni. Arra a viadalra nem változtatunk a gyakorlataimon, talajon marad a koreográfia, és valószínű, hogy a sorokban sem újítok még, és egyelőre ugráson is maradnak az eddigiek, de az Európa-bajnokságon szeretnék majd valami újdonságot is bemutatni. Természetesen gyakorlom az új elemeket, de versenyre még nem viszem, azokkal szeretnék inkább biztosra menni.”

2018 februári hírek

Hírarchívum

2024 - április (19)
2024 - március (22)
2024 - február (17)
2024 - január (14)
2023 - december (10)
2023 - november (22)
2023 - október (24)
2023 - szeptember (39)
2023 - augusztus (26)
2023 - július (22)
2023 - június (21)
2023 - május (23)
2023 - április (33)
2023 - március (30)
2023 - február (11)
2023 - január (9)
2022 - december (10)
2022 - november (25)
2022 - október (26)
2022 - szeptember (28)
2022 - augusztus (35)
2022 - július (30)
2022 - június (38)
2022 - május (29)
2022 - április (21)
2022 - március (26)
2022 - február (12)
2022 - január (14)
2021 - december (8)
2021 - november (24)
2021 - október (37)
2021 - szeptember (50)
2021 - augusztus (15)
2021 - július (19)
2021 - június (44)
2021 - május (36)
2021 - április (26)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)