Magyar Torna Szövetség

Férfi torna Mindenki tornája Női torna Ritmikus gimnasztika Aerobik Akrobatikus torna

Aerobik: Utolsó összetartó tréning a vb előtt

Szerző: matsz - 2018-05-18 18:11:40


A magyar aerobik válogatott a portugáliai Guimaraesben megrendezésre kerülő világbajnokság előtt május 19-én, szombaton egy utolsó összetartó edzésen vesz részt Budapesten, ugyanis az utánpótlás számára már május 25-én elkezdődik a verseny, míg a felnőttek megmérettetése csak egy héttel később, június 1-jén veszi kezdetét.

A közös tréningre szombaton kerül sor az Óbudai WDSE Szentendrei út 299. szám alatt található termében 10 és 16 óra között. Ez az utolsó olyan edzés a vb előtt, ahol szinte az összes felnőtt és utánpótlás versenyző közösen gyakorol, előadják a viadalra összeállított gyakorlataikat.

A világbajnokságon az utánpótlás versenyzők két korosztályban mutatkoznak be, a 12-14 évesek és a 15-17 évesek között, a kiutazó magyar delegációból 22 fiatal aerobikos képviseli hazánkat több versenyszámban, a célkitűzések között szerepel az egységek fináléba jutása, illetve több dobogós helyezés megszerzése.

A teljes utánpótlás csapat 22-én, kedden utazik a viadal helyszínére, azonban a megmérettetés csak 25-én, pénteken kezdődik a selejtezőkkel, amely folytatódik 26-án, szombaton, majd 27-én, vasárnap kerül sor a döntők lebonyolítására.

Utánpótlás vb program UP1 és UP2 kategóriában

május 25. (péntek)
    10:00-13:35 női egyéni (1), trió (2) selejtező
    14:30-16:00 ffi egyéni (1), vegyespáros (2) selejtező
    16:15-17:15 csoport (1), aerodance (2) selejtező

május 26. (szombat)
    10:30-15:45 női egyéni (2), trió (1) selejtező
    16:00-18:30 ffi egyéni (2), vegyespáros (1), csoport (2) selejtező

május 27. (vasárnap)
    10:30-11:10 női egyéni (1), trió (2) döntő
    11:38-12:15 ffi egyéni (1), vegyespáros (2) döntő
    14:20-15:00 csoport (1), aerodance (2) döntő
    15:28-16:05 női egyéni (2), trió (1) döntő
    16:33-17:11 ffi egyéni (2), vegyespáros (1) döntő
    17:33-17:56 csoport (2) döntő

2018 májusi hírek

Hírarchívum

2018 - augusztus (25)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (13)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (21)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)