Élő adás a FIG Challenge Világkupáról


Torna: Kállai ezüstérmes a portugál Világkupán

Szerző: matsz - 2018-06-16 20:47:02


Remekelt Kállai Zoltán a tornászok Portugál Világkupáján, ahol lólengésben a második helyen végzett, Péter Sára az ugrás döntőjében hetedik lett.

A tornászok guimaraes-i Világkupáján szombaton megkezdődtek a döntők. A csütörtöki selejtezőkből Kállai Zoltán lólengésben, míg Péter Sára ugrásban kvalifikálta magát a legjobbak közé. A lányok mezőnyében Péter Sára 12.925 ponttal a hetedik helyen végzett.

A férfiaknál a csütörtöki selejtezőkből, a GP-győztes Kállai Zoltán lólengésben a hetedik helyen bejutott a döntőbe, ahol remek versenyzéssel a 13.500 ponttal a dobogó második fokára állhatott.

Folytatás vasárnap a döntők második napjával, ahol Fehér Nóráért gerendán és talajon, Vecsernyés Dávidért pedig nyújtón szoríthatunk.

Kállai Zoltán:
Összességében a verseny jó volt. Nehéz volt mindent jól megcsinálni, mert a szervezés miatt egy picit kapkodni kellett a selejtezőkben. A fináléra pihentebb voltam, tisztább gyakorlatot mutattam be, sikerült minden, amit elterveztem. De van mit javítani, ezeket az Eb-re szeretném is csiszolni. Maga az atmoszféra remek volt, az ugyan nem újdonság, hogy Vk-n a döntőbe jutok, de mivel a kontinensviadal előtt ez volt az utolsó verseny, így ez egy plusz motivációt jelentett számomra.
Péter Sára:
Nagyon jó volt ez a portugáliai verseny. Voltam már Vk-döntőben, tehát mondhatni rutinos versenyző vagyok. Emiatt most egy új ugrással jöttem ki, ezt szerettem volna minél jobban bemutatni, ami sikerült is. Bár nem volt teljesen tiszta, de a lényeg, hogy teljesítettem, amit szerettem volna. A döntő nagyon jó volt, elégedett vagyok a teljesítményemmel, főleg ahhoz képest, hogy fáradtnak éreztem magam mentálisan. A későbbiekben, ha fejben jobban összeszedem magam, biztosan jobban fogok teljesíteni.

Eredmények, döntők 1. nap:

Nők
Péter Sára:
    ugrás 7. (12.925 pont)

Férfiak
Kállai Zoltán
    lólengés 2. (13.500 pont)

2018 júniusi hírek

Hírarchívum

2018 - szeptember (24)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (13)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (21)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)