Férfi torna Mindenki tornája Női torna Ritmikus gimnasztika Aerobik Akrobatikus torna

Puskás Jenő: „A magyar torna sokat lépett előre.”

Szerző: matsz - 2018-08-29 21:33:15


A Glasgowban megrendezett torna Európa-bajnokságon nemcsak a felnőttek, hanem a junior korú versenyzők is megmutatták tudásukat. A magyar fiúcsapatból Balázs Krisztián remek teljesítménnyel ezüstérmet szerzett nyújtón, míg Mészáros Krisztofer 7. lett lólengésben. A fiatalok teljesítményét Puskás Jenő, a férfi utánpótlás tornászok szövetségi kapitánya értékelte.

Szakvezetői szemmel milyen volt a glasgow-i kontinensviadal?
- A teljes magyar torna bizonyított ezen a versenyen. A lányoknál is úgy a felnőtt, mint az utánpótlás viszonylatában jól teljesítettek a tornászaink. A férfiaknál úgyszintén. Ami talán még fontosabb és a nemzetközi visszhang is az, hogy a magyar torna sokat lépett előre, és jó irányba tart. Nemcsak eredményekben, hanem úgy is látszik, hogy stabilan, szépen tornáznak a versenyzők.

Előzetesen lehetett erre számítani?
- Többé-kevésbé számítottunk ezekre a finálékra, a csapat egy kicsit felemás volt, hiszen volt akinek, jobban, és volt, akinek kevésbé jól sikerült a felkészülés. Ugyanakkor az, hogy Európa legjobb 10 csapata közé került az ifi önmagában nagy fegyvertény, ráadásul egyénileg is vannak nagyon ügyes, jól felkészített versenyzőink.

Hamarosan újabb világverseny az -ifjúsági olimpia- kezdődik, szerencsére magyar versenyzővel!
- Így van, az ifi olimpiára –bár két versenyző készül-, ha nem történik semmi gond Balázs Krisztiánnal, akkor a ferencvárosi tornász utazik majd. Jó szereplésre számítunk tőle, bár azt tudni kell, hogy a többi kontinens versenyzői is részt vesznek majd az olimpián, és az ázsiaiak, amerikaiak biztosan jók lesznek majd. Ennek ellenére bízom benne, hogy két szeren sikerül majd finálét elcsípni.

2018 augusztusi hírek

Hírarchívum

2018 - november (9)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (13)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (21)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)