Férfi torna Mindenki tornája Női torna Ritmikus gimnasztika Aerobik Akrobatikus torna

Junior torna-vb: Szijjártó Péter lesz a fővédnök

Szerző: matsz - 2019-06-21 18:19:32


Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter lesz az I. Junior Torna Világbajnokság fővédnöke. A politikus a tervek szerint beszédet is mond majd a sporttörténelmi világversenyen, hiszen a junior korosztálynak korábban még soha nem rendeztek világbajnokságot. A vb június 27-én kezdődik és 30-ig tart a Rába-parti városban. Az eseményen 63 ország legjobbjai lépnek szerekhez.

A világbajnokság három védnöki tisztségét Dr. Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár, Borkai Zsolt, a vendéglátó Győr városának polgármestere és Dr. Magyar Zoltán, a Magyar Torna Szövetség elnöke tölti be.

"Az esemény rangját jól jelzi az, hogy külügyminiszter úr elfogadta a vb fővédnökségét" – nyilatkozta a vb sajtócsapatának Magyar Zoltán. A kétszeres olimpiai bajnok kiemelte, a fővédnök, a védnökök és a szervezők is azon dolgoznak a győri világbajnokságon, hogy ez a junior vb ne csak attól legyen sporttörténelmi, hogy először rendezik meg.

„Hatalmas sportdiplomáciai sikerként könyveljük el azt, hogy Magyarország otthont adhat a vb-nek. Nem sokan tudják, de a nemzetközi szövetség kifejezetten magyar kezdeményezésre írta ki a junior korosztály számára a világbajnokságot. Ha a szakmát nézzük, akkor volt egy olyan vonal, amely azt vallotta, hogy a junioroknak még nem kell világbajnokság, de hát ebben a sportágban is egyre korábban kezdenek a fiatalok, és nekik is kell a megmérettetés.” – tette hozzá a Magyar Torna Szövetség elnöke.

2019 júniusi hírek

Hírarchívum

2019 - október (12)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)