Keleti Ágnes öt olimpiai aranyérme EB-ezüstérmes junior férfi csapat EB-bronzérmes junior női csapat Kocsis Evelin - ritmikus gimnasztika junior EB-bronzérmes Keleti Ágnes 100 éves Férfi csapat EB - hazaérkezés Női csapat EB - hazaérkezés

Kállai a lólengésre koncentrál

Szerző: Kaszala Claudia/matsz - 2015-03-13 14:48:07


Kállai Zoltán, a címvédő BHSE csapatával jó formában várja a tornászok férfi csapatbajnokságának első fordulóját, amely egyben az első válogató is az áprilisi Európa-bajnokságra. A tornászok első hazai viadalára szombaton 10.30 órakor a Tornacsarnokban kerül sor, ahol Kállai azt a 6.9-es kiinduló pontú lólengésgyakorlatát is bemutatja, amellyel fölényes győzelmet aratott a legutóbbi linzi nemzetközi versenyen.

- A formám jó, főleg lovon. Nagyon sokat készültem az elmúlt időszakban, úgy érzem, nagyon jól megy a lólengés, remélem, ezt bizonyíthatom a CSB-n is. A 6.9-es kiindulóval enyém lesz a mezőny legerősebb gyakija, nagy motivációt ad, hogy Ausztriában is sikerült hibátlanul előadnom. Mivel idén szer Eb lesz, ezért a hangsúlyt a lóra helyeztük, már a Busnarit is sikerrel tudom bemutatnia gyakiban. Persze a többi szer is számít, hiszen a válogatóverseny és a CSB szempontjából is fontos, ezeken is indulok. Örülök neki, hogy lovon kezdhetek.

A BHSE bajnokának az elmúlt időszakban voltak kisebb-nagyobb nehézségei, de összességében sikeres felkészülést zárt.

- A felkészülés eleje kicsit döcögős volt, hiszen az év végén leálltam, alig edzettem és versenyeztem, így elég nehéz volt januárban belevágni, márcsak a korom miatt is. De aztán egyre jobban kezdett menni, felvettem a ritmust, sikerült újra jó kondiba kerülnöm. A második tatati edzőtáborban elkaptam az influenzát, ez ráment egy kicsit az izomzatomra, csak ténferegtem, nem is bírtam két elemnél többet. Egy hét kellett, hogy kiheverjem, de azóta már jól vagyok, egyáltalán nem fáraszt a lólengés. Ez viadal duplán is fontos, hiszen válogató a kontinensviadalra, illetve szeretnénk megvédeni csapatbajnoki címünket. Az Eb-csapatba kerülés mellett erre is koncentrálunk, nem lesz könnyű menet, de idén is szeretnénk mi nyerni a kétfordulós csapatbajnokságot.

2015 márciusi hírek

Hírarchívum

2024 - március (19)
2024 - február (17)
2024 - január (14)
2023 - december (10)
2023 - november (22)
2023 - október (24)
2023 - szeptember (39)
2023 - augusztus (26)
2023 - július (22)
2023 - június (21)
2023 - május (23)
2023 - április (33)
2023 - március (30)
2023 - február (11)
2023 - január (9)
2022 - december (10)
2022 - november (25)
2022 - október (26)
2022 - szeptember (28)
2022 - augusztus (35)
2022 - július (30)
2022 - június (38)
2022 - május (29)
2022 - április (21)
2022 - március (26)
2022 - február (12)
2022 - január (14)
2021 - december (8)
2021 - november (24)
2021 - október (37)
2021 - szeptember (50)
2021 - augusztus (15)
2021 - július (19)
2021 - június (44)
2021 - május (36)
2021 - április (26)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)