Keleti Ágnes öt olimpiai aranyérme EB-ezüstérmes junior férfi csapat EB-bronzérmes junior női csapat Kocsis Evelin - ritmikus gimnasztika junior EB-bronzérmes Keleti Ágnes 100 éves Férfi csapat EB - hazaérkezés Női csapat EB - hazaérkezés

Baku 2015: Sporttörténelmi siker - aranyérmes az aerobik csoport

Szerző: Kaszala Claudia/matsz - 2015-06-21 10:21:38


Sporttörténelmi siker született a bakui Európa Játékokon, ahol a Bali Dániel, Hegyi Dóra, Farkas Balázs, Lendvay Dóra és Szöllősi Panna alkotta aerobik csoport aranyérmes lett.

Az aranyérmes magyar aerobikcsapat bakuban

Az együttes már a pénteki selejtezőben is remekelt, ahonnan a harmadik helyen jutott a fináléba. Katus Tamás aerobikelnök tájékoztatása szerint a selejtezőnapok után mind a Bali-Hegyi vegyespárossal, mind a csoporttal a dobogó harmadik fokát célozták meg. Elsőként a Hegyi Dóra-Bali Dániel alkotta duó mutatkozott be, amely jobb gyakorlatot adott elő, mint az elődöntőben. A zsűri nem fogadott el minden nehézelemet, ezért a magyar delegáció óvott, és részben helyt is adtak az óvásnak. A helyezés végül nem változott, 5 századdal csúszott le az egység a dobogóról, 20.450 ponttal lett negyedik.

A jelenlegi két legjobb magyar aerobikosnak, az idén Világkupa-győztes Hegyi Dórának és a világbajnoki bronzérmes Bali Dánielnek nem volt sok ideje bánkódni, szereplésük után mintegy fél órával már következett a csoport. Harmadiknak mutatták be a gyakorlatot, hasonlóan jól sikerült, mint az elődöntőben, teljesen hibátlan lett, magas művészi hatással. Ez a pontszámban is megmutatkozott, 21.144 pontot kaptak Hegyiék. Ekkor már reménykedtek a bronzéremben, hiszen Hegyi elmondása szerint ilyen magas pontszámot erre a gyakorlatra még soha nem kaptak. A világ- és Európa-bajnok román csoport volt a nagy rivális, amely Katus Tamás szerint egy hajszállal gyengébb gyakorlatot adott elő, mint a selejtezőben, ez pedig a pontszámban is megmutatkozott, 21.094 pontot ért gyakorlatuk. Ez pedig azt jelentette, hogy a Bali Dániel, Hegyi Dóra, Farkas Balázs, Lendvay Dóra és Szöllősi Panna alkotta aerobik csoport állhatott a dobogó tetejére a baku Európa Játékokon. Ez pedig egyben sporttörténelmi siker is, hiszen magyar csoport eddig még nem volt nagy világversenynen aranyérmes. A csoport felkészítő edzői, Kovácsné Laurinyecz Júlia, Kovács Judit, Rétfi Eszter és Árva Márta is nagyon büszkék tanítványaikra.

Hegyi Dóra:
Öt szív, egy lélek, többek között ez volt a siker egyik titka ma. Nagyon boldogok vagyunk, még fel sem tudjuk fogni, hogy ez sikerülhetett, hiszen egyáltalán nem számoltunk csoportban az aranyéremmel. A vegyespárosban jól sikerült a gyakink, és csak egy kicsin múlott a bronz, de ezt gyorsan el kellett engednünk Danival, mert nem volt időnk ezzel foglalkozni, alig volt fél óránk, és jött a csoport. Hibátlan lett a gyaki, ez egy élvezetes, nehéz a gyakorlat, de anyagerős is, és jól megcsináltuk. A 21 fölötti pontszámnál azt már sejtettük, hogy meglesz az érem, de azt álmunkban sem gondoltuk, hogy arany lehet. Közösen, feszülten figyeltük az utánunk lévő csoportokat, és amikor kiírták a románok pontszámát, akkor se akartuk elhinni, hogy mi állhatunk a dobogó tetejére. Nem tudok mást mondani, ez az öt szív ma egy lélek volt, és mindent megtett a sikerért, szárnyalunk a boldogságtól.
Katus Tamás, aerobik elnök:
Egyszerűen nagyon boldog vagyok, óriási siker ez a magyar aerobik számára, még soha nem nyertünk csoportban nagy világversenyen aranyérmet. És hogy ez pont itt Bakuban sikerült az Európa Játékokon, ahol az aerobiksport bekerült az olimpiai sportágak közé, és ezzel a friss, novemberben összerakott csoporttal, szinte hihetetelen. Talán jó volt, hogy a vegyespárosnál óvtunk, mert a bírók látták, hogy mi magyarok még a nüansznyi dolgokra is odafigyelünk. Nagyon jól dolgoztak a lányok és a fiúk, úgy érzem, a kiváló teljesítményükön kívül ehhez kellettek az edzők, a bírók, a szakvezetés is. Közösen fantasztikus dolgot hoztunk létre, nagyon jó csapatmunka volt, csak superlativusokban tudok beszélni. Óriási dicsőség ez a magyar aerobik számára, nagyon boldog vagyok.

Érkezés: 06.22. 8.20 óra, Liszt Ferenc repülőtér

2015 júniusi hírek

Hírarchívum

2024 - április (22)
2024 - március (22)
2024 - február (17)
2024 - január (14)
2023 - december (10)
2023 - november (22)
2023 - október (24)
2023 - szeptember (39)
2023 - augusztus (26)
2023 - július (22)
2023 - június (21)
2023 - május (23)
2023 - április (33)
2023 - március (30)
2023 - február (11)
2023 - január (9)
2022 - december (10)
2022 - november (25)
2022 - október (26)
2022 - szeptember (28)
2022 - augusztus (35)
2022 - július (30)
2022 - június (38)
2022 - május (29)
2022 - április (21)
2022 - március (26)
2022 - február (12)
2022 - január (14)
2021 - december (8)
2021 - november (24)
2021 - október (37)
2021 - szeptember (50)
2021 - augusztus (15)
2021 - július (19)
2021 - június (44)
2021 - május (36)
2021 - április (26)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)