A speciális olimpikon tornászok Nyári Világjátékokra készülnek

Szerző: Kaszala Claudia/matsz - 2018-04-22 22:14:33


A Magyar Speciális Olimpia Szövetség tornászai a Budapest Honvéd csarnokában versenyeztek a jövő évi Nyári Világjátékok jegyében. Öt klub; az Irmák SE –Csobánka, a SOFI- Életjel Alapítvány-Budapest, a Darvastó-DASZ SE, az Eger Integra Agria, valamint a "Mozdulj Diák" DSE- Dunaújváros képviseltette magát összesen 36 indulóval, akik között nagy örömünkre nyolcan első megmérettetésükön szerepeltek.

Színvonalas, izgalmas, jó hangulatú versengés jellemezte a kétnapos eseményt, amely után Hajdú László szakágvezető jelöli ki a két utazó (1 lány, 1 fiú) tornász személyét. A két versenyző 2019 márciusában, Abu Dhabiban képviselheti majd a magyar színeket. A tét tehát nem volt más, mint a nagy világeseményen való szereplés kivívása. A pontos végeredményekre azonban június első hetéig várni kell.

Az értelmi fogyatékossággal élő és tanulásban akadályozott sportolók válogatóversenyének első napját megtisztelte jelenlétével Dr. Jády György, az MSOSZ országos sportigazgatója. A zárónapon, az eredményhirdetésnél pedig Urr Anita, a Magyar Paralimpiai Bizottság főtitkára, valamint Hammerné Gusztics Magdolna, az MSOSZ Családi Programjának koordinátora működött közre.

Jövő év márciusában Abu Dhabiban versenyeznek sportolóink, a 2019-es Speciális Olimpia Nyári Világjátékokon, ahol 170 országból 7000 olimpikon küzd majd a helyezésekért a pályákon, csarnokokban. A 90 fős magyar delegációban helyet kapó sportolók 14 sportágban szerepelhetnek majd a világeseményen. A visszaszámlálás megkezdődött! A Kelet Kapuja vár minket!

Csak emlékeztetőül: a legutóbbi, 2015-ös Világjátékokon, Los Angelesben a speciális olimpikon tornászok összesen 11 érmet szereztek.

A Magyar Speciális Olimpia Szövetség 1989 óta szervezi az enyhe, a közép, a súlyos és a halmozottan értelmi fogyatékossággal élő emberek rendszeres edzés- és versenyprogramját.

Jelenleg a világ 185 országában, több mint 6,5 millió sportoló tagja a Nemzetközi Speciális Olimpia Szövetségnek. A szakemberek szünet nélkül dolgoznak azon, hogy az értelmi fogyatékossággal élő embereknek is lehetőségük legyen kihozni magukból a legtöbbet, fejleszthessék fizikai erőnlétüket, megmutathassák bátorságukat és tehetségüket.

A Speciális Olimpia szellemisége a sporttal, a sportolás által ébresztett tudatossággal, tettrekészséggel és küzdeni akarással változtatja meg az emberek életét. Buzdítja és erőt ad az értelmi fogyatékossággal élőknek, küzd elfogadtatásukért, egymás megértésének és tiszteletének fontosságát hangsúlyozza világszerte.

Köszönjük a Honvéd Torna Szakosztályának támogatását!

Szöveg: Szőke Viktória

Kapcsolódó galéria: A speciális olimpikon tornászok Nyári Világjátékokra készülnek (20 kép)


_hk22642.jpg _hk22641.jpg _hk22640.jpg _hk22636.jpg _hk22634.jpg _hk22628.jpg _hk22619.jpg _hk22618.jpg _hk22607.jpg _hk22603.jpg _hk22601.jpg _hk22600.jpg _hk22597.jpg _hk22571.jpg _hk22565.jpg _hk22556.jpg _hk22535.jpg _hk22538.jpg _hk22546.jpg _hk22555.jpg

2018 áprilisi hírek

Hírarchívum

2024 - március (19)
2024 - február (17)
2024 - január (14)
2023 - december (10)
2023 - november (22)
2023 - október (24)
2023 - szeptember (39)
2023 - augusztus (26)
2023 - július (22)
2023 - június (21)
2023 - május (23)
2023 - április (33)
2023 - március (30)
2023 - február (11)
2023 - január (9)
2022 - december (10)
2022 - november (25)
2022 - október (26)
2022 - szeptember (28)
2022 - augusztus (35)
2022 - július (30)
2022 - június (38)
2022 - május (29)
2022 - április (21)
2022 - március (26)
2022 - február (12)
2022 - január (14)
2021 - december (8)
2021 - november (24)
2021 - október (37)
2021 - szeptember (50)
2021 - augusztus (15)
2021 - július (19)
2021 - június (44)
2021 - május (36)
2021 - április (26)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)