Média és közönségsikert arattak a lányok a világtalálkozón

Szerző: Kaszala Claudia/matsz - 2011-07-28 16:31:56


wg-2011Média és közönségsikert arattak a lányok a világtalálkozón

A tiszaújvárosi gimnasztrádások Magyarország képviseletében július 9-én érkeztek Lausannéba a 14. World Gymnaestradára mely a FIG (Nemzetközi Torna Szövetség) legjelentősebb mindenki tornája rendezvénye 5 kontinens 55 nemzetének 20.000 gimnasztrádásával. A hosszú buszút után izgalommal várták a lányok életük egyik legnagyobb eseményét.



A 10-ei nyitó ünnepség fantasztikus hangulatát elmondani lehetetlen, elállt a lélegzetük, olyan csodálatos élmény volt a több tízezres tömeggel együtt menetelni, énekelni és bevonulni a gyönyörű olimpiai stadionba egy hatalmas magyar zászló mögött. Az elegáns nemzeti melegítőben, nemzeti színű szalaggal befont hajukkal feltűnően szépek voltak a magyarok, sok fényképet készítettek róluk. A megnyitón gyönyörű bemutatót tartott a Bejart táncegyüttes, és meglepetésként a svájci légierő is, de a legnagyszerűbb az volt, amikor az összes gimnasztrádás egyszerre eltáncolta a közös koreográfiát, melyet előtte internetről minden csapat betanult.

2-1

A rendezvény nagyságát mutatja, hogy a hét nap alatt 600 órán át 1.800 produkciót mutattak be. Mindenki tornateremben vagy iskolákban aludt a földön, az étkezde 5000 főt tud ott egyszerre kiszolgálni, 4000 önkéntes segítette a rendkívüli szervezést. Minden este nemzeti esteket adtak a nagymúlttal rendelkező csapatok (pl. Portugália, Görögország, Spanyolország, a Dél-Amerikai országok, az angol nyelvű országok, az észak európai országok, Japán, Hollandia, stb.) melyet látni óriási élmény volt. A rendezvény fénypontja a FIG Gála volt, ahol 18 nemzet legjobbjai mutatkozhattak be. Sajnos ide csak akkor kerülhetne be a magyar csapat, ha legalább három csoport venne részt a világfesztiválon, de erre nem sok esélyt látunk, mivel összesen három gimnasztráda csapat működik hazánkban, azok is nagyon nehéz anyagi körülmények között.

2-2

A mi csapatunk fellépései is nagy sikert arattak. A 31 sportolónk hét helyen mutatkozhatott be, háromszor az olimpia központi csarnokaiban, és négyszer a városban felállított hatalmas fedett színpadokon. Előadásukban két különböző 15-15 perces látványos műsort mutattak be nagyszerű sportszerető közönség előtt. Elismerésekben nem volt hiány: állva tapsolták őket, a lányok úsztak a boldogságban, sikerben. Megállították őket többször is az utcán, sok pozitív visszajelzést kaptak, több Svájcban élő magyar gratulált nekik. Márkus Gergő is meglátogatta a csapatot. A VIP vendégek, akik a FIG-től érkeztek, kiemelték a magyarokat. Az Eurosport és az M1 tévécsatorna is érdeklődött a csapat iránt, Csöpi néni interjút adott nekik. Varázslatos hangulat uralta a hatnapos rendezvényt, mindenfelé a sport ünnepét lehetett érezni. Voltak kerekes székesek, down kórosok, nagyon szegény és gazdag sportolók, voltak ugrálókötelesek, tornászok, akrobaták, ritmikus gimnasztikások, nagylabdások, táncosok, volt 8 fős de 500 fős bemutató is. A csoportot egy lelkes magyar származású volt tornász férfi segítette mindvégig, köszönte neki a csodás kirándulásért, az Olimpiai Múzeumi látogatásért és a grillpartyért. A múzeumban a WG történetéről külön kiállítás volt, ahol meglepően tapasztalhatták, hogy a tiszaújvárosi csapat előtt (melynek ez volt a harmadik WG részvétele) csak egyszer, 1957-ben volt magyar résztvevő.

2-3

2-4

A július 16-ai záróünnepségen a nagylétszámú csapatok bemutatóit tekinthették meg a résztvevők és érdeklődők, ahol a svájciak 2000 sportolója adta elő lenyűgöző nagylabdás produkcióját. A finálé egy csodás Abba Mánia koncert és tűzijáték volt, ahol mind a 25.000 résztvevő és segítő együtt ünnepelt.

Meet the Magic! Ez volt a szlogen, és valóban a csodával találkozott a magyar delegáció: szuper szervezés, rendkívüli hangulat, a sport szeretete és a mások megbecsülése, versenyzés nélküli sportélmény, ilyen rendezvény nincs még egy a világon. A csapattagokat nagyon összehozta ez az élmény, és bár nagyon elfáradtak, hiszen testet-lelket igénybe vevő fesztiválon vannak túl, mindenki nagyon lelkesen, büszkén és pozitív jövőképpel érkezett haza. 2015-ben Helsinkiben rendezik meg a következő WG-t, de időközben még két eurogym is lesz. Reméljük egyikre ismét eljutnak a lányok. Gratulálunk a csapatnak, akik sikeresen helyt álltak, és ismét öregbítették Tiszaújváros jó hírét. Büszkék vagyunk rájuk!

2-5

A csapat vezetője: Kopcsó Józsefné csöpi néni, segédedzők: Csikós Ivett, Gyúró Anna, Madár Évi, Rozgonyi Melitta, segítő: Bárócz Katalin, kísérők: Bodnár Zoltánné, Fróna Judit, Müllerné Burkus Kára, Bencze Attila, Sportolók: Bárócz Réka, Czank Regina, Hímer Dorina, Rácz Cintia, Vincze Mercédesz, Balogh Flóra, Bartus Vanessza, Csató Zita, Dudás Kitti, Fedor Eszter, Legoza Lucia, Lükő Niki, Nagy Stella, Tóth Melinda, Bodnár Bettina, Filep Vanda, Kalmár Zsófi, Kavicsánszki Olívia, Szoboszlai Amarillisz, Torma Rebeka, Tóth Anita, Balogh Lili, Bihari Diána, Ivánka Tóth Réka, Lovas Liza, Molnár Petra, Molnár Tímea, Németh Adrienn, Rozgonyi Melitta, Madár Éva, Csikós Ivett.

Óriási megtiszteltetés, hogy a csapat képviselhette hazánkat egy ilyen jeles rendezvényen, köszönet érte a Tiszaújváros Jövőjéért Alapítványnak, a Magyar Torna Szövetségnek, a Tiszaújvárosi Önkormányzatnak, a többi támogatónak (SInergy Kft, Inno-Comp Kft. és PKDSZ) és természetesen a szülőknek.

Bővebb info: www.gimnasztrada.hu

Legközelebb a Triatlon Világkupa nagyhetének táncestjén, augusztus 10-én lépnek fel a lányok Tiszaújváros Főterén.

Tiszaújváros, 2011. július 25.            

Haisz Vanda, Kopcsó Józsefné

2011 júliusi hírek

Hírarchívum

2024 - március (19)
2024 - február (17)
2024 - január (14)
2023 - december (10)
2023 - november (22)
2023 - október (24)
2023 - szeptember (39)
2023 - augusztus (26)
2023 - július (22)
2023 - június (21)
2023 - május (23)
2023 - április (33)
2023 - március (30)
2023 - február (11)
2023 - január (9)
2022 - december (10)
2022 - november (25)
2022 - október (26)
2022 - szeptember (28)
2022 - augusztus (35)
2022 - július (30)
2022 - június (38)
2022 - május (29)
2022 - április (21)
2022 - március (26)
2022 - február (12)
2022 - január (14)
2021 - december (8)
2021 - november (24)
2021 - október (37)
2021 - szeptember (50)
2021 - augusztus (15)
2021 - július (19)
2021 - június (44)
2021 - május (36)
2021 - április (26)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)