Torna Eb: Sikeres Eb-főpróba a férfiaknál

Szerző: Kaszala Claudia/matsz - 2020-12-04 15:26:28


Jól sikerült az Eb-főpróba, az utolsó szólítás is zökkenőmentesen zajlott a budapesti Tornacsarnokban a Bátori Szabolcs, Kiss Balázs, Mészáros Krisztofer, Tomcsányi Benedek, Vecsernyés Dávid alkotta felnőtt és a Balázs Krisztián, Dobrovitz Ádám, Kovács Márton, Molnár Botond és Závory Szilárd összeállítású junior férfi csapat számára, így minden készen áll a szombati induláshoz a mersini kontinensviadalra.

Kovács István, a felnőttek szövetségi kapitánya elmondta, hogy a szólításon összesen három rontás volt a 36 gyakorlatból, hiszen hat tornász, közöttük a tartalék is, hat szeren mutatkozott be. A kapitány szerint a csapat felkészült, nagyon sokat edzőtáborozott az elmúlt időszakban, és készen áll a szombati indulásra, a többi majd kint dől el.

Puskás Jenő, az utánpótlás-válogatott szövetségi kapitánya is bizakodó az Európa-bajnokságot illetően, szerinte a szólítás jól ment, mindössze néhány hiba fordult elő, péntek délután pedig már pihen a junior keret.

Közben az is kiderült, hogy az elvégzett PCR-tesztek a teljes delegáció számára negatívak lettek, így mindenki utazhat Törökországba. Az érkezéskor újabb teszt vár a magyarokra a helyszínen. A felnőtt csapat a junior válogatottal közösen december 5-én, 09:20 órakor indul repülővel Budapestről, Isztambulon át Adana városáig. Ott a szervezők által biztosított buszra szállnak a mieink, és 1 órás utat tesznek meg a kontinensviadalnak otthont adó Mersin városáig.

A törökországi Eb-n nagyon szigorú szabályok vannak érvényben a pandémia miatt. A felnőtt és junior válogatottnak a Magyar Torna Szövetség már kiosztotta a maszkokat, kesztyűket és a fertőtlenítőszereket, de továbbiakat is visz magával a delegáció, mint ahogy gyorsteszteket is. A csapat az ötcsillagos Hilton szállodában lesz elszállásolva a viadal ideje alatt, az étkezésre is itt kerül sor, az edzésekre és a versenyekre való eljutást a szervezők biztosítják a lehető legszigorúbb biztonsági intézkedések alkalmazásával. Mint ismeretes, a magyarok közül mindenki önkéntes nyilatkozatot töltött ki részvételi szándékával kapcsolatban, és a 18 év alattiaknál természetesen szülői hozzájárulás is szükségeltetett.

Vecsernyés Dávid, Európa-bajnoki bronzérmes:
Csapatszinten nézegettük már a többiekkel, hogy kik lehetnek előttünk, nem voltunk még ilyen helyzetben, érdekes dolog így az esélylatolgatás. Én külön néztem a nyújtón induló tornászokat, azt érzem, hogy ha a tudásomnak megfelelően megcsinálom a gyakorlatomat, akkor a döntő az meglesz ebben a mezőnyben. Azt látom a többieken, hogy jól felkészültünk és helyén van az önbizalmuk is.
Balázs Krisztián, junior világbajnoki bronzérmes:
Jól sikerült a szólítás, úgy érzem, jó erőállapotban vagyok, megítélésem szerint a formaidőzítés is jól sikerült. Nagyon hosszadalmas és fárasztó volt ez az év, de ennek ellenére bízom abban, hogy jól felkészültem, és egy szép eredménnyel búcsúzhatok ettől a korosztálytól.

Részletes program, helyi idő szerint

December 5. – Indulás 9.20, Liszt Ferenc repülőtér
December 7. - Pódium edzés (junior) 10:30-19:00 (magyarok 13.30-16.00, 2. csoport)
December 8. - Pódium edzés (felnőtt) 10:30-19:00 (magyarok 16.30-19.00, 3. csoport)
December 9. - Selejtezők (junior) 10:00-20:45 (magyarok 14.00-16.45, 2. csoport)
December 10. - Selejtezők (felnőtt) 10:00-20:45 (magyarok 18.00-20.45, 3. csoport)
December 11. - Egyéni összetett döntő (junior) 12:00-14:50
December 12. - Csapat döntő (felnőtt) 15:00-17:30
December 13. - Szerenkénti döntő (junior) 10:00-12:30
Szerenkénti döntő (felnőtt) 15:00-18:45
December 14. – Érkezés: 19.25, Liszt Ferenc repülőtér

2020 decemberi hírek

Hírarchívum

2024 - április (22)
2024 - március (22)
2024 - február (17)
2024 - január (14)
2023 - december (10)
2023 - november (22)
2023 - október (24)
2023 - szeptember (39)
2023 - augusztus (26)
2023 - július (22)
2023 - június (21)
2023 - május (23)
2023 - április (33)
2023 - március (30)
2023 - február (11)
2023 - január (9)
2022 - december (10)
2022 - november (25)
2022 - október (26)
2022 - szeptember (28)
2022 - augusztus (35)
2022 - július (30)
2022 - június (38)
2022 - május (29)
2022 - április (21)
2022 - március (26)
2022 - február (12)
2022 - január (14)
2021 - december (8)
2021 - november (24)
2021 - október (37)
2021 - szeptember (50)
2021 - augusztus (15)
2021 - július (19)
2021 - június (44)
2021 - május (36)
2021 - április (26)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)