Vass 38. bajnoki címe

Szerző: matsz - 2015-10-10 18:27:24


A ritmikus gimnasztikázók országos bajnokságán Vass Dóra remekelt, az egyéni összetett mellett mind a négy szert megnyerte, ezzel 38. magyar bajnoki címét hódította el, csapatban az MTK-Budapest győzött.

Az Óbuda-Kalász sportolója mind a négy szerrel – karika, labda, szalag, buzogány - a legjobb formáját hozta, és az egyéni összetettben is nagy fölénnyel nyert.

Vass mögött Kécza Daniella végzett a második helyen összetettben és szerenkéntiben három szeren –karika, labda, szalag-. A bronzérmet Kiss Boglárka Éva szerezte meg.

A csapatversenyben a Kécza Daniella, Borsányi Patrícia, Ercsei Tünde, Raub Nóra, Margaritisz Lili összeállítású MTK-Budapest bizonyult a legjobbnak, ahol szerenként két gyakorlatot, összesen nyolcat vett figyelembe a végelszámolásnál a zsűri.

Vass Dóra:
Nagyon örülök, hogy megnyertem a versenyt, ezzel 38-ik alkalommal lettem egyéni magyar bajnok. Teljes mértékben a buzogánygyakorlatommal vagyok elégedett. A karikánál és szalagnál mindkét szer a gerendába ütközött, ezért jelentős pontlevonást kaptam. A labdánál úgy éreztem ennél több van bennem. Úgy vélem, a befektetett energiával tudok eredményes munkát felmutatni.

Eredmények, országos bajnokság


Egyéni összetett:
    1. Vass Dóra Óbuda-Kalász RG TC 64,441 (edző:Nina Yeresko, Érfalvi Nóra )
    2. Kécza Daniella Zita MTK 57,175
    3. Kiss Boglárka Éva Grácia Fair SE 56,592

Egyéni szerenkénti:
Karika
    1. Vass Dóra Óbuda-Kalász RG TC 15,767
    2. Kécza Daniella Zita MTK 14,783
    3. Ercsei Tünde MTK 14,717
Labda
    1. Vass Dóra Óbuda-Kalász RG TC 16,383
    2. Kécza Daniella Zita MTK 15,192
    3. Kiss Boglárka Éva Grácia Fair SE 14,767
Buzogány
    1. Vass Dóra Óbuda-Kalász RG TC 17,033
    2. Ercsei Tünde MTK 14,250
    3. Kiss Boglárka Éva Grácia Fair SE 14,150
Szalag
    1. Vass Dóra Óbuda-Kalász RG TC 15,258
    2. Kécza Daniella Zita MTK 14,667
    3. Kiss Boglárka Éva KTC Grácia Fair SE 13,358

Csapat:
    1. MTK-Budapest 113, 950 (Kécza Daniella, Borsányi Patrícia, Ercsei Tünde, Raub Nóra,Margaritisz Lili edző: Deutsch-Lazsányi Erika)

2015 októberi hírek

Hírarchívum

2019 - november (10)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)