Torna Eb – Túl van a pódiumedzésen a magyar női válogatott

Szerző: MATSZ Sajtócsapat/matsz - 2026-08-11 22:07:40


Megtartotta pódiumedzését a magyar női válogatott Zágrábban, a torna Európa-bajnokság helyszínén. A csapat megismerkedett a versenyteremmel és a szerekkel, a tornászok pedig a körülményekhez való alkalmazkodásra és az utolsó finomhangolásra helyezték a hangsúlyt. Altorjai Sándor delegációvezető, a Magyar Torna Szövetség főtitkára szerint összességében hasznos edzésen van túl a csapat.

A magyar tornászok számára a pódiumedzés elsődleges célja ezúttal is az volt, hogy felvegyék a verseny ritmusát, megszokják a csarnokot, a szereket és a körülményeket. Bár akadtak kisebb hibák az egyes gyakorlatokban, a szakmai stáb elégedetten értékelte a napot.

A lányok végigcsinálták az edzést, sikerült belőniük a termet és a szereket. A pódiumedzésen nem feltétlenül az a legfontosabb, hogy minden gyakorlat százszázalékosan sikerüljön, hanem hogy a versenyzők felvegyék a ritmust, és megtapasztalják, mire számíthatnak majd versenyhelyzetben. Voltak hibák, de összességében hasznos edzésen vagyunk túl – mondta Altorjai Sándor, a magyar delegáció vezetője.

Kovács Zsófia kisebb vírusfertőzéssel küzd, ezért a pódiumedzést nem tudta teljes egészében végigcsinálni. Állapota azonban már délután javult, és a válogatottnál bíznak abban, hogy a következő napokban tovább erősödik.

Zsófi nagyon pozitív, fel sem merül benne, hogy ne induljon. Délutánra már sokkal jobban érezte magát, enni is tudott, így bízunk benne, hogy napról napra jobb állapotban lesz – tette hozzá Altorjai Sándor.

A pódiumedzésen a versenyzők védőfelszereléseivel kapcsolatban is történt egyeztetés. A könyök- és térdrögzítők használatát engedélyezték, ugyanakkor a sötétebb színű eszközöket a torna előírásainak megfelelő, bézs színű bandázzsal kell lefedni. A magyar delegáció számára különösen fontos volt, hogy a biztonságot szolgáló felszereléseket a versenyzők továbbra is használhassák.

Az Európa-bajnokságon 39 ország közel 300 tornásza vesz részt, a felnőtt és junior mezőnyt együtt számítva 293 versenyzőt neveztek. Az orientációs értekezleten külön felhívták a delegációk figyelmét arra is, hogy a résztvevőknek tartózkodniuk kell minden politikai véleménynyilvánítástól.

A magyar felnőtt női válogatottra szerdán még egy edzés vár Zágrábban, majd következhet az Európa-bajnoki szereplés. A junior lányok ma edzenek, holnap pedig már az ő pódiumedzésük következik.

2026 augusztusi hírek

Hírarchívum

2026 - augusztus (7)
2026 - július (11)
2026 - június (10)
2026 - május (21)
2026 - április (12)
2026 - március (13)
2026 - február (5)
2026 - január (8)
2025 - december (5)
2025 - november (18)
2025 - október (18)
2025 - szeptember (24)
2025 - augusztus (10)
2025 - július (20)
2025 - június (14)
2025 - május (24)
2025 - április (34)
2025 - március (16)
2025 - február (12)
2025 - január (8)
2024 - december (9)
2024 - november (9)
2024 - október (25)
2024 - szeptember (31)
2024 - augusztus (12)
2024 - július (25)
2024 - június (17)
2024 - május (54)
2024 - április (55)
2024 - március (22)
2024 - február (17)
2024 - január (15)
2023 - december (10)
2023 - november (22)
2023 - október (24)
2023 - szeptember (39)
2023 - augusztus (27)
2023 - július (22)
2023 - június (21)
2023 - május (23)
2023 - április (33)
2023 - március (30)
2023 - február (11)
2023 - január (9)
2022 - december (10)
2022 - november (25)
2022 - október (26)
2022 - szeptember (28)
2022 - augusztus (35)
2022 - július (30)
2022 - június (38)
2022 - május (29)
2022 - április (21)
2022 - március (26)
2022 - február (12)
2022 - január (14)
2021 - december (8)
2021 - november (24)
2021 - október (37)
2021 - szeptember (50)
2021 - augusztus (15)
2021 - július (19)
2021 - június (44)
2021 - május (36)
2021 - április (26)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)