Óriási megtiszteltetés érte a magyar tornasportot, három kategóriában, hat jelöltre is lehet szavazni az Év sportolója választáson, ahol minden csoport esetében a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) elnöksége tízes listát állított fel.
Három női tornász, Dévai Boglárka, Székely Zója és Kovács Zsófia is esélyes az Év Sportolója címre a hölgyeknél. Az egyéni jelöltek mellett a csapatok versenyében a férfi és a női tornászválogatottra, valamint Trenka Jánosra, mint edzőre is lehet voksolni az MSÚSZ által meghirdetett szavazáson.
A december 30-án nyilvánosságra hozott listák alapján (az Év férfi sportolója, az Év női sportolója, az Év edzője, az Év csapata -egyéni sportágak csapatversenye-, az Év csapata -hagyományos csapatsportágak) három kategóriában is lehet olyan sportolót, csapatot vagy szakembert választani, akik a Magyar Torna Szövetség égisze alatt értek el kiemelkedő eredményt a 2020-as esztendőben.
Az Év női sportolója-díjra, a súlyos sérüléséből idén visszatérő és az első nemzetközi versenyén, az októberi szombathelyi Challenge Világkupán rögtön aranyérmet szerző, ugráson Európa-bajnok Dévai Boglárka az egyik jelölt. Szintén aspiráns a női tornasport történetében először két egyéni Európa-bajnoki címet szerző Kovács Zsófia, aki decemberben, Mersinben diadalmaskodott, továbbá a Postás SE és a válogatott kiválósága, Székely Zója, aki szintén a törökországi kontinensviadalon remekelt, felemáskorláton lett ezüstérmes.
Dévai BolglárkaKovács Zsófia
Székely Zója
Az egyéni sportágak csapatversenyében a történelmi sikereket elérő felnőtt férfi és női tornászválogatottra is lehet szavazni, akik soha nem látott bravúrt értek el szintén a mersini Eb-n, mindkét csapat bronzérmes lett.
A női tornászcsapatA férfi tornászcsapat
Az edzőknél Trenka Jánosra, az immáron kétszeres Európa-bajnok tornász, Kovács Zsófia trénerére lehet voksolni.
Trenka JánosAz újságírók 2021. január 2-án, szombaton 14 óráig szavazhatnak, majd a pandémia miatt a szokásoktól eltérően online sajtótájékoztatóra kerül sor, ahol a szervezők ismertetik a kategóriák első három helyezettjét a sorrend megjelölése nélkül. Az MSÚSZ 2021. január 11-én, hétfőn rendezi meg az M4 Sport – Az Év Sportolója Gála 2020 televíziós díjátadót, a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően nézők nélkül, amely így előre felvett elemekből összevágott 90 perces adás lesz, és 19.45 órától látható majd az M4 Sporton.