Kilenc döntős helyezés a szombathelyi Challenge Világkupán. A rangos világversenyen pénteken rendezték meg a selejtezőket. A legtöbb fináléban Mayer Gréta lesz érdekelt. Az elsőéves felnőtt versenyző ugráson, talajon és gerendán került a legjobb nyolc közé. Gerendán Makovits Mirtill, felemáskorláton pedig Székely Zója és Makai Lilla jutott fináléba. A férfiaknál Balázs Krisztián két szeren mutathatja be gyakorlatát a döntők során, miután korláton és nyújtón lett finalista. Mészáros Krisztofer egy szeren kvalifikálta magát a legjobbak közé. A Győri Olimpiai Sportparkban az utóbbi időben korlátozódtak az edzési lehetőségek, így a hazai szövetség támogatásával Tatán készülő versenyző Balázs Krisztiánhoz hasonlóan, nyújtón döntőzhet.
Gyűrűn Tomcsányi Benedek, lólengésben pedig Mészáros Krisztofer egyaránt a kilencedik helyen az első számú tartalék.
Mayer Gréta szerint ez a verseny meghatározó számára, hiszen először versenyzik a felnőttek között Szombathelyen. „Ez álomszerű. Emlékszem, amikor utánpótláskorúként szurkoltam a lelátón, most pedig három szeren is döntőbe jutottam.„
Balázs Krisztián elégedetten értékelt a selejtező után. „Ez a verseny a vb-felkészülés számomra. Bízom benne, hogy a finálék során a lehető legjobbat tudom nyújtani majd. Tavaly, ha nem jön közbe a térdsérülésem, akkor felnőttként már bemutatkozhattam volna itt Szombathelyen, ez végülis most történt meg. Ezért is fontos számomra ez a verseny."
Mészáros Krisztofer a négyből egy szeren jutott tovább. „A nyújtón sikerült egy 13.850-es pontszámú gyakorlattal biztosítanom a helyem a legjobb nyolc között. Erős mezőny jött össze, színvonalas döntőre számítok".
Székely Zója még tökéletesebb gyakorlatra készül szombaton. „Úgy érzem ebben a felemáskorlát gyakorlatban még bőven maradt lehetőség arra, hogy jobb pontszámot kapjak."
Makovits Mirtill sajnálja, hogy rontott a talajon, de a gerenda döntőnek örül. „Két szeren indultam. Sajnos rontottam talajon, viszont a 12.066-os gerenda pontszámom döntőt ért. Remélem, hogy a vasárnapi döntőben tudok javítani".
Makai Lilla számára jutalomjáték lesz a finálé. „A hetedik legjobb helyen jutottam tovább, hatalmas élmény Szombathelyen versenyezni. A felemáskorlát döntőt élvezni szeretném, ajándék lesz minden pillanata".
Eredmények
Nők
Felemáskorlát
3. Székely Zója 13.333 pont
7. Makai Lilla 12.433
Ugrás
3. Mayer Gréta 12.933
Gerenda
2. Mayer Gréta 12.733
8. Makovits Mirtill 12.066
Talaj
1. Mayer Gréta 13.466
Férfiak
Korlát
5. Balázs Krisztián 13.950
Nyújtó
3. Mészáros Krisztofer 13.850
4. Balázs Krisztián 13.650