Kovács két verseny között

Szerző: matsz - 2016-03-29 13:38:18


Ezen a héten már saját klubjában, a dunaújvárosi Tornacsarnokban készül Kovács Zsófia, aki a hétvégi dohai Világkupán egy bronzérmet is szerzett három negyedik helye mellé.

Kovács, aki Makra Noémi mellett indul az április 16-án kezdődő kezdődő rió tesztversenyen, rendkívül jól teljesített élete első felnőtt Világkupáján, hiszen három negyedik hely mellett (ugrás, felemáskorlát, gerenda) talajon egy brozérmet is hazahozott, méghozzá 13.925 ponttal. Az elsőéves felnőtt elmondta, nagy örömmel várta a Világkupát, egyáltalán nem izgult, hiszen a nemzetközi versenyek hangulátához már ifi korában is hozzászokott, az EYOF-on és az ifi Európa-bajnokságon egyaránt. Miután mind a négy szeren döntőbe került, ráadásul több szeren harmadikként, feltett szándéka volt, hogy Dohából egy éremmel térjen haza.

A Dunaferr SE tornásza péntekig otthon edz, majd szombaton és vasárnap a többi magyar felnőtt válogatotthoz hasonlóan a Nemzetközi Matolay Emlékversenyen vesz részt Kiskunfélegyházán.

A tesztversenyre készülő Makra és Kovács a viadal után az április 12-i indulásig Tatán edzőtáborozik.

Kovács Zsófia:
Nagyon boldog vagyok, hogy az utolsó szeren érmet tudtam szerezni. Utolsóként szólítottak, és úgy érzem, nagyon jól sikerült a gyaki, mind az akrobatikus elemek, mind az előadásmód. A verseny előtt nem izgultam, sőt minden egyes bemutató előtt tudatosan nyugtattam magam, de bevallom őszintén, amikor megtudtam, hogy dobogóra állhatok talajon, elsírtam magam. Ez volt életem első Világkupája, erős mezőny is volt, így nem is gondoltam, hogy érmet tudok szerezni.
Draskóczy Imre, szövetségi kapitány:
Nagyon örülök, hogy Kovács Zsófi ilyen kiegyensúlyozottan versenyzett a selejtezőben. A finálékban már érződött, hogy kicsit elfáradt, de nagyon küzdött, ennek is köszönhető a bronzérem. A tesztversenyig még komoly munka vár rá, remélem, a hátralévő felkészülési idő alatt is kiegyensúlyozottan tud teljesíteni.

2016 márciusi hírek

Hírarchívum

2021 - április (8)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)