Aerobik: Hegyi Dóra Magyar Kupa-győztes egyéniben

Szerző: Kaszala Claudia/matsz - 2017-10-29 11:12:46


A pécsi rendezésű aerobik Magyar Kupa-döntő és a Hungarian Open nemzetközi viadal ezen a hétvégén kerül lebonyolításra, a szombati versenynapon női egyéniben Magyar Kupa- győzteseket is hirdettek, felnőtteknél Hegyi Dóra lett a bajnok, junioroknál Hajdú Kata, az utánpótlás 2-es korosztályban pedig Görgényi Ilona nyakába került az aranyérem. Az utánpótlás triók versenyében a Görgényi Ilona, Fényes Gréta és Fejér Fruzsina alkotta együttes győzött.

A Vk- győztes, vb- és Eb- ezüstérmes Hegyi Dóra hírnevéhez méltóan, pályafutása utolsó versenyén felnőtt női egyéniben 21.850 ponttal első, Mazács Fanni második (20.900 pont), Szenes Boglárka pedig a harmadik pozícióban zárt (18.250 pont).

Junior női egyéniben Hajdú Kata nyerte a viadalt 20.000 ponttal, a második hely Ruzicska Vanesszának jutott (19.650 pont), Ákoshegyi Dóra pedig 19.300 ponttal harmadik lett. Az utánpótlás 12-14 évesek versenyében az Eb-n kiválóan szereplő Görgényi Ilona 19.750 pontot szerzett, amellyel aranyérmet nyert, az ezüst Fejér Fruzsinának jutott (18.450 pont), Huba Liána Lorka pedig bronzéremmel gazdagodott (17.400 pont). Az utánpótlás 2-es korosztály trió versenyszámát is szombaton rendezték, ahol Görgényi Ilona, Fényes Gréta és Fejér Fruzsina hármasa 19.150 ponttal felállhatott a dobogó tetejére, Kiss Viktória, Szilágyi Lívia és Szőke Csenge együttese a második pozícióban zárt (18.250 pont), míg Csitkovics Fanni, Nagy Barbara és Szalai Júlia harmadik lett (17.350 pont).

A női egyéni és az utánpótlás trió Magyar Kupa döntővel egyidejűleg selejtezőt is tartottak a vasárnapi Hungarian Openre, így a megmérettetés második napján női egyéniben és utánpótlás trióban csak Hungarian Open lesz, az összes többi versenyszámban nem rendeztek Hun Open selejtezőt, így a MK és a Hun Open döntő egyszerre kerül lebonyolításra. Továbbá a szokásokhoz híven „A Magyar Kupasorozat legeredményesebb egyesülete” és „ A Magyar Kupasorozat legtöbb versenyzőt indító egyesülete” cím is kihirdetésre kerül.

Folytatás vasárnap a Hungarian Open és a Magyar Kupa döntővel, amely 11:00-15:20 óráig tart. Hegyi Dóra versenyzői pályafutása utolsó viadalán a következő időpontokban lép színpadra:
egyéni: 11:32 óra
vegyespáros (Hegyi Dóra-Bali Dániel): 12:36 óra
csoport (Hegyi Dóra, Bali Dániel, Farkas Balázs, Mazács Fanni, Szőllősi Panna): 14:53 óra

Kovácsné Laurinyecz Julianna, a Flex-HD SE elnöke, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem oktatója:
Az Európa-bajnokságon felnőtt egyéniben szereplő Hegyi Dóra nagyon szép gyakorlatot mutatott be, és sikerült megnyernie a versenyt, második helyen pedig Mazács Fanni végzett. Kimagasló még az utánpótlás korosztályban aerobikozó Görgényi Ilona, aki nagyon szép pontszámmal és gyakorlattal nyerte meg ezt a viadalt. Junior női egyéniben Hajdú Kata szintén szép, magabiztos bemutatóval győzött. A többi sportaerobik versenyszám vasárnap kerül megrendezésre. Nagyon elégedettek vagyunk a versenyzőkkel, annak ellenére, hogy ez az év utolsó megmérettetése szépen felkészültek, és kiváló gyakorlatokkal álltak színpadra. Bízunk benne, hogy vasárnap további szép teljesítményekkel folytatják a versenyzést. Felnőtt férfi egyéniben Bali Dániel, Farkas Balázs, Lőcsei Zoltán versenyzik majd, vegyespárosban Hegyi Dóra és Bali Dániel lesz érdekelt, illetve a csoport. Ők a Világjátékokon is érmesek lettek, tehát nívós versenyre számíthatunk, azon kívül az Eb-n szépen teljesített utánpótlás egységek bemutatóit is láthatjuk.

Eredmények, Magyar Kupa döntő:

Felnőtt női egyéni:
1. Hegyi Dóra (21.850 pont) Flex HD Debrecen DSE
2. Mazács Fanni (20.900 pont) PSN Zrt.
3. Szenes Boglárka (18.250) TFSE

UP1 (junior 15-17 évesek) női egyéni:
1. Hajdú Kata (20.000 pont) Óbudai WDSE
2. Ruzicska Vanessza (19.650 pont) Flex HD Debrecen DSE
3. Ákoshegyi Dóra (19.300 pont) PSN Zrt.

UP2 (12-14 évesek) trió:
1. Görgényi Ilona, Fényes Gréta, Fejér Fruzsina (19.150 pont) Flex HD Debrecen DSE, Óbudai WDSE
2. Kiss Viktória, Szilágyi Lívia, Szőke Csenge (18.250 pont) Flex HD Debrecen DSE
3. Csitkovics Fanni, Nagy Barbara, Szalai Júlia (17.350 pont) Óbudai WDSE

UP2 (12-14 évesek) női egyéni:
1. Görgényi Ilona (19.750 pont) Flex HD Debrecen DSE
2. Fejér Fruzsina (18.450 pont) Óbudai WDSE
3. Huba Liána Lorka (17.400 pont) PSN Zrt.

2017 októberi hírek

Hírarchívum

2024 - március (19)
2024 - február (17)
2024 - január (14)
2023 - december (10)
2023 - november (22)
2023 - október (24)
2023 - szeptember (39)
2023 - augusztus (26)
2023 - július (22)
2023 - június (21)
2023 - május (23)
2023 - április (33)
2023 - március (30)
2023 - február (11)
2023 - január (9)
2022 - december (10)
2022 - november (25)
2022 - október (26)
2022 - szeptember (28)
2022 - augusztus (35)
2022 - július (30)
2022 - június (38)
2022 - május (29)
2022 - április (21)
2022 - március (26)
2022 - február (12)
2022 - január (14)
2021 - december (8)
2021 - november (24)
2021 - október (37)
2021 - szeptember (50)
2021 - augusztus (15)
2021 - július (19)
2021 - június (44)
2021 - május (36)
2021 - április (26)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)