Aerobik: Bali-Mazács páros Világkupa-győztes Japánban

Szerző: Kaszala Claudia/matsz - 2018-04-22 21:43:05


Nagyszerű eredményekkel zárták a magyar aerobikosok a tokiói Suzuki Világkupát, ugyanis több éremmel is gazdagodtak, a felnőttek versenyében egy arany-, két ezüst-, az utánpótlás korosztályban pedig egy arany- és három ezüstérem született.

A felnőtteknél Bali Dániel férfi egyéniben javítani tudott a selejtezőben elért pontszámán, amellyel a japán világbajnokot utolérve holtverseny alakult ki, mindketten 22.550 pontot gyűjtöttek, azonban a japán aerobikos kiviteli pontszáma magasabb volt, így Balinak jutott az ezüstérem. Vegyespárosban Mazács Fannival szintén javítottak, bemutatójukat 21.550 ponttal értékelte a zsűri, amellyel méltán vehették át az aranyérmet. Trióban Bali Dániel, Farkas Balázs és Mazács Fanni a második pozícióban zárt, előadásukra 21.944 pontot kaptak.

Az utánpótlás korosztály összesen négy érmet szerzett, ebből a 15-17 éves juniorok nyakába két ezüstérem került, az egyiket női egyéniben Ruzicska Vanesszának sikerült begyűjtenie 20.300 ponttal, a másikat pedig Ruzicska Vanessza, Ákoshegyi Dóra és Simon Zsófia triója zsebelte be 19.550 ponttal, Ákoshegyi Dóra női egyéniben pedig az előkelő ötödik helyen végzett 19.600 ponttal. A 12-14 éves korosztály versenyében a magyar trió 19.150 ponttal állhatott a dobogó tetejére, a hármast Fejér Fruzsina, Fényes Gréta és Görgényi Ilona alkotta. Női egyéniben Görgényi Ilona ezüstérmes lett 19.350 ponttal, Fényes Gréta pedig lecsúszva a dobogóról 19.050 ponttal a negyedik pozícióban zárt.

Varga-Réfi Eszter, PSN Zrt., felnőtt edző:
Nagyon jól alakult a Suzuki Világkupa döntője, egy izgalmas napon vagyunk túl. Bali Dani holtversenyben 22.550 pontot szerzett a japán győztessel, de az alacsonyabb kiviteli pont miatt végül a 2. helyen végzett. Mazács Fannival párosban egy fantasztikus gyakorlatot követően aranyérmet szereztek, ami óriási meglepetés volt, hiszen Fanni fájós térde miatt egy hajszállal könnyebb gyakorlatot mutattak be. A páros kiegészülve Farkas Balázzsal trióban pedig ezüstérmes lett. Nagyon boldogunk vagyunk, fantasztikus eredmények születtek. A vb azonban sokkal nehezebb lesz, sok munka vár még ránk.
Kovácsné Laurinyecz Julianna, Flex-HD, up válogatott edző:
Elégedettek vagyunk a szerepléssel, jók a kilátások a vb-re, de van még javítani való. A junioroknak a következő állomás a Gymnasiade lesz Marokkóban.

Eredmények:

Felnőtt:
férfi egyéni:
    2. Bali Dániel PSN Zrt. (22.550 pont)
vegyespáros:
    1. (Bali Dániel, Mazács Fanni (PSN Zrt.)) (21.550 pont)
trió:
    2. (Bali Dániel, Farkas Balázs, Mazács Fanni) (21.944 pont)

AG I. (12-14 évesek):
női egyéni:
    2. Görgényi Ilona Flex-HD (19.350 pont)
    4. Fényes Gréta Flex-HD (19.050 pont)
trió:
    1. (Fejér Fruzsina (Óbudai WDSE), Fényes Gréta (Flex-HD), Görgényi Ilona (Flex-HD)) (19.150 pont)

AG II. (15-17 évesek):
női egyéni:
    2. Ruzicska Vanessza Flex-HD (20.300 pont)
    5. Ákoshegyi Dóra PSN Zrt. (19.600 pont)
trió:
    2. Ákoshegyi Dóra (PSN Zrt.), Ruzicska Vanessza (Flex-HD), Simon Zsófia (Óbudai WDSE)) (19.550 pont)

Kapcsolódó galéria: Suzuki Világkupa 2018 (4 kép)


received_10155126151581059.jpg received_10155126150371059.jpg received_1347774971989236.jpg received_1347774651989268.jpg

2018 áprilisi hírek

Hírarchívum

2024 - április (25)
2024 - március (22)
2024 - február (17)
2024 - január (14)
2023 - december (10)
2023 - november (22)
2023 - október (24)
2023 - szeptember (39)
2023 - augusztus (26)
2023 - július (22)
2023 - június (21)
2023 - május (23)
2023 - április (33)
2023 - március (30)
2023 - február (11)
2023 - január (9)
2022 - december (10)
2022 - november (25)
2022 - október (26)
2022 - szeptember (28)
2022 - augusztus (35)
2022 - július (30)
2022 - június (38)
2022 - május (29)
2022 - április (21)
2022 - március (26)
2022 - február (12)
2022 - január (14)
2021 - december (8)
2021 - november (24)
2021 - október (37)
2021 - szeptember (50)
2021 - augusztus (15)
2021 - július (19)
2021 - június (44)
2021 - május (36)
2021 - április (26)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)