Böczögő ugrása, Kállai lova az interneten is

Szerző: matsz - 2012-04-14 14:50:06


Böczögő ugrása, Kállai lova az interneten is
Szombaton a tornászok országos bajnokságának első napi szerenkénti fináléira került sor a Tornacsarnokban, ahol valamennyi szeren más-más bajnokot avattak, mindez pedig a sportág történetében először élő internetes közvetítés keretében történt.




A férfiaknál lólengésben az olimpiai indulók, Berki Krisztián és Hídvégi Vid távollétében, Kállai Zoltán diadalmaskodott, aki 14.850 ponttal a nap legmagasabb pontszámát kapta hibátlanul kivitelezett, 6.3 kiinduló pontú gyakorlatára. Mint ismeretes, a világbajnok Berki megfázással küszködik, így már a csütörtöki selejtezőn sem vett részt, míg Hídvégi szombaton reggel lépett vissza, ugyanis belázasodott. Mindketten még a múlt hétvégi kínai Világkupán fáztak meg. Talajon Babos Ádám győzött, gyűrűn pedig a csütörtöki újdonsült összetett országos bajnok, Tálas Bence állhatott a dobogó tetejére.
A nőknél az olimpiai résztvevő Böczögő Dorina nyerte az ugrást, felemáskorláton pedig harmadik lett. Böczögő korábbi könyökzúzódása már jobban van, így könnyített ugrásait hibátlanul kivitelezte. Felemáskorláton hibázott, mindenesetre elégedett a bronzéremmel, hiszen a januári londoni tesztverseny óta könyöke miatt mindössze 5 napja kezdte el ezt a szert újra gyakorolni. Itt a szombathelyi Jelencsics Dorina nyakába került az aranyérem.
Folytatás vasárnap 10.30 órától a Tornacsarnokban, ahol a nők gerendán és talajon, a férfiak ugrásban, korláton és nyújtón szerepelnek, és a szombatihoz hasonlósan mindez élőben követhető a szövetség honlapján, a www.matsz.hu weboldalon.
Böczögő Dorina: Az ugrásnak örülök, mert jól sikerült. A felemáskorlát miatt egyrészt bosszankodom, mert abból a Stalder nevű elemből dőltem le, amelyben még soha életemben nem hibáztam. Igaz, ez egy sorozat eredménye volt, mivel 3 elemmel előtte rontottam, és attól kezdve nem sikerült korrigálnom. Másrészt nem szólhatok egy szót sem, hiszen mindössze kedden kezdtem el a korlátot gyakorolni január óta.
Kállai Zoltán: Nagyon örülök a győzelmemnek, még nem volt száz százalékos a gyakim, de a felkészülési állomásnak megfelelő volt. Úgy érzem, jó úton haladunk, hogy világszínvonalú gyakorlatom legyen. Sajnálom, hogy Vid lebetegedett, szerintem nagy csata lett volna, hiszen közel azonos a kiinduló pontszámunk.

Eredmények ( egyéni országos bajnokság szerenkénti finálék):Férfi talaj                                                        
1. Babos Ádám FTC Ybl Tervező  13.950 pont (edzők: Láng Géza, Janik Pál)
2. Mihók Ádám BHSE 13.800
3. Vecsernyés Dávid  Bercsényi DSE Győr 13.400                                                 

Férfi lólengés a Bericap Kupáért                               
1. Kállai Zoltán BHSE 14.850  (edző: Kelemen Zoltán)       
2. Tálas Bence UTE 13.800                            
3. Vecsernyés Dávid  Bercsényi DSE Győr 13.550                                                  

Férfi gyűrű
1. Tálas Bence UTE  14.350 (edző: Vereczkei István)
2. Vlacsil Attila FTC Ybl Tervező 14.100
3. Vadászfi Ákos KSI SE 13.750

Női ugrás
1. Böczögő Dorina TC Békéscsaba 13.950 (edző: Petrovszki Pál )
2. Divéky Luca KSI SE 13.675
3. Gombás Laura BHSE 13.600

Női felemáskorlát
1. Jelencsics Dorina  Delfin SI SE Szombathely 13.000 ( edzők: Vizer Erzsébet, Rácz Gábor )
2. Csillag Tünde  Delfin SI SE Szombathely  12.550
3. Böczögő Dorina TC Békéscsaba 12.250

2012 áprilisi hírek

Hírarchívum

2020 - január (10)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)