Két magyar tornász is bejutott az ugrás döntőjébe a zágrábi torna Európa-bajnokságon. Bácskay Csenge az ötödik, Mayer Gréta pedig a nyolcadik legjobb pontszámmal kvalifikálta magát a fináléba. Felemáskorláton Czifra Bettina Lili mindössze egyetlen hellyel maradt le a döntőről, így első számú tartalék. A magyar válogatott csapatban a 14. helyen zárt. Ez egyben azt is jelenti, hogy Magyarország csapatban nem szerzett indulási jogot a rotterdami világbajnokságra. Az egyedüli négyszeres versenyzőnk, Mayer Gréta 48.698 pontot gyűjtve, 35. lett.
Altorjai Sándor, a Magyar Torna Szövetség főtitkára, a magyar delegáció vezetője szerint a két döntő mindenképpen pozitívum, ugyanakkor csapatszinten jobb eredményben bízott.
„Tény, hogy van két döntőnk, ennek természetesen örülünk. Ugyanakkor magam részéről csapatszinten többet vártam. Annak ellenére, hogy több versenyzőnk is sérülésből épült fel, úgy gondolom, ennél valamivel jobb eredmény benne volt a csapatban. A 14. hely azt jelenti, hogy csapatban nem indulhatunk a rotterdami világbajnokságon” – értékelt Altorjai Sándor.
A magyarok helyezései és pontszámai
Mayer Gréta
Ugrás: 8. – 13.383 pont – DÖNTŐS
Felemáskorlát: 39. – 12.666
Gerenda: 79. – 11.566
Talaj: 92. – 11.200
Bácskay Csenge
Ugrás: 5. – 13.733 pont – DÖNTŐS
Felemáskorlát: 99. – 10.600
Talaj: 93. – 11.100
Péter Sára
Ugrás: 11. – 13.250
Gerenda: 103. – 10.966
Talaj: 44. – 12.166
Czifra Bettina Lili
Felemáskorlát: 9. – 13.866 pont – első számú tartalék
Kovács Zsófia
Felemáskorlát: 85. – 11.166
Gerenda: 43. – 12.433
Csapat
14. Magyarország – 147.461 pont






















