Megkezdte a helyszíni felkészülést a magyar tornászválogatott a rotterdami világbajnokságon. A férfi és női versenyzők is túl vannak az első edzéseken, a csapat valamennyi tagja egészséges, és jó hangulatban várja a folytatást. A férfiakra szerdán már a pódiumedzés vár, míg a nők továbbra is az edzőteremben készülnek.
Altorjai Sándor, a Magyar Torna Szövetség főtitkára, egyben a magyar delegáció vezetője szerint az első nap elsősorban a helyi körülmények megismeréséről és az utazás utáni átmozgatásról szólt.
„Egyelőre minden a helyén van. A versenyzők most még nem teljes gyakorlatokat mutatnak be, hanem az egyes elemeket, gyakorlati részeket ismétlik, és próbálják megszokni a terem adottságait, a szereket, a helyi körülményeket. A fiúk valamennyi szeren dolgoztak, a lányok pedig a számukra előírt edzésrend szerint készültek. Mindenki rendben van, jó hangulatban várjuk a következő napokat” – mondta a sportvezető.
A női válogatott tagjai közül Mayer Gréta, valamint Balázs Kira és Szilágyi Nikolett is teljesítette az első edzésprogramot. Altorjai Sándor szerint a kezdeti foglalkozások arra is jó lehetőséget adtak, hogy a tornászok átmozgassák magukat az utazás után, és fokozatosan felvegyék a világbajnokság ritmusát.
A magyar delegáció vezetője arról is beszélt, hogy a világversenyek első napjai mindig különleges hangulatban telnek, hiszen ilyenkor találkoznak újra a nemzetközi tornásztársadalom szereplői.
A magyar tornászok számára a következő fontos állomás a férfiak pódiumedzése lesz, amelyen már a verseny helyszínén, a világbajnoki körülmények között próbálhatják ki a szereket. A rotterdami világbajnokságot október 17. és 25. között rendezik meg.




















