A magyar csapat Mészáros Krisztofer, Závory Szilárd, Molnár Botond, Tomcsányi Benedek és Kis Dominik összeállításban lépett a szerekhez. Mészáros és Závory mind a hat szeren bemutatta gyakorlatát, Molnár öt, Tomcsányi négy, Kis pedig három szeren szerepelt.
A 234,927 pontos csapateredménnyel a magyar csapat többek között a brazil, az ukrán és a dél-koreai válogatottat is megelőzte.
Hivatalos végeredmény holnap lesz, amikor valamennyi induló befejezi szereplését.

Mészáros Krisztofer:
„Összességében elégedett vagyok, sikerült mind a hat gyakorlatomat teljesítenem, és 80,264 pontot szereztem összetettben. Voltak hibák, amelyeket az összetett döntőig igyekszünk kijavítani. Korláton szerettünk volna egy magas pontszámot elérni, hogy bejussak a szerenkénti fináléba. Úgy érzem, talán az eddigi legjobb, legtisztább gyakorlatomat mutattam be, de a végén sajnos nagyot léptem, ami három-négy tized pontomba került. Ezen gyorsan túlléptem, és nyújtón is sikerült befejeznem a versenyt. Most már az összetett döntőre koncentrálok, szeretném ott is a lehető legjobb teljesítményemet nyújtani.”
Szűcs Róbert, a férfi válogatott szövetségi kapitánya:
„Vegyes érzéseim vannak, mert ennél jobb eredményre számítottunk. A célunk az volt, hogy megközelítsük vagy elérjük az Európa-bajnokságon szerzett 239 pontot, ehhez képest 234,927 ponttal zártunk. Lólengésben és talajon sajnos sok pontot hagytunk bent, a másik négy szeren viszont nagyjából úgy teljesítettünk, ahogyan elterveztük. A fiúk hajtottak, küzdöttek, de ezúttal nem voltak annyira pontosak és élesek, mint az Eb-n. Akadtak ugyanakkor kifejezetten jól sikerült gyakorlatok is. Mészáros Krisztofer 80,264 pontot szerzett, és meggyőződésem, hogy ezzel bejut az egyéni összetett döntőbe. A végleges eredményekre még várnunk kell.”
Altorjai Sándor, delegációvezető, a Magyar Torna Szövetség főtitkára:
„A közel 235 pontos eredmény az Európa-bajnokságon elért selejtezős és döntős pontszámunk közé esik. Voltak rontások, amelyek nélkül most előkelőbb helyen is állhatnánk, de így is sikerült megelőznünk többek között a brazilokat, a dél-koreaiakat és az ukránokat. Ez mindenképpen biztató. Összességében jó úton haladunk, ugyanakkor van még tartalék a csapatban. Mészáros Krisztofer 80 pont fölött teljesített, amivel véleményem szerint az összetett döntő mezőnyének első felében végezhet. Ráadásul az ő eredményében is maradtak tizedek, lólengésben és korláton egyaránt. Bízom benne, hogy az összetett fináléban még előrébb tud lépni, hiszen a mostani versenyből is sok tapasztalatot szerezhetett.”
A magyarok pontszámai az egyes szereken:
Mészáros Krisztofer
Talaj: 13.033 pont
Ugrás: 13.966
Lólengés: 12.766
Gyűrű: 12.933
Korlát: 14.166
Nyújtó: 13.400
Závory Szilárd
Talaj: 12.000
Ugrás: 12.400
Lólengés: 11.933
Gyűrű: 12.400
Korlát: 12.533
Nyújtó: 13.333
Molnár Botond
Talaj: 12.533
Gyűrű: 12.300
Ugrás: 13.600
Korlát: 11.100
Nyújtó: 12.733
Tomcsányi Benedek
Lólengés: 11.800
Gyűrű: 13.233
Korlát: 13.733
Nyújtó: 12.066
Kis Dominik
Talaj: 12.533
Lólengés: 12.966
Ugrás: 13.133