Berki ezüstérmes az Európa-bajnokságon

Szerző: Kaszala Claudia/matsz - 2013-04-20 13:53:04


moscow2013_logoAz olimpiai bajnok Berki Krisztián ezüstérmet szerzett a tornászok Moszkvában zajló Európa-bajnokságán a lólengés döntőjében.
A címvédő 6.7-es kiinduló pontú gyakorlatát mutatta be a fináléban, ahol harmadikként szólították. Melegítése jól sikerült, és a verseny előtt is a megszokottak szerint telt napja.



A hatszoros Eb-győztes gyakorlatát a rá jellemző stílusban mutatta be, ám a végén volt egy kisebb hibája, aminek hatására a leugrása sem lett tökéletes. Így 15.533 pontot kapott, ez pedig nem volt elegendő az aranyhoz, az utána következő brit Daniel Keatings ugyanis 15.600 pontot ért el, így a dobogó tetejére állhatott, míg harmadik honfitársa, az olimpiai bronzérmes Max Whitlock lett.
A magyarok szereplése ezzel befejeződött a kontinensviadalon, a csapat hétfőn 11.55 órakor érkezik meg Ferihegy 2A-ra.
Berki Krisztián: Örülök az ezüstéremnek, ez is egy érem. Persze nem ezért jöttem, az aranyért szerettem volna küzdeni, de még soha nem voltam második, így egyszer ennek is kell lenni. A felkészülésem teljesen jól sikerült, igazából semmi gond nem volt. A gyakiban a végén volt egy pici rontás, ez pedig azt eredményezte, hogy a leugrásom sem lett tökéletes. Kokó bával is megbeszéltük, a gyakit meg kell csinálni, és akkor meg lett volna az arany, mivel nem volt tökéletes, így ezüstérmes lettem.
Altorjai Sándor, MATSZ-főtitkár: A verseny után találkoztam a bírókkal, akik azt mondták, hogy a végén Krisztián lába hozzáért a lóhoz, ezért le kellett vonniuk 3 tizedet, ha ez nem lett volna, simán nyeri az Eb-t. Ennek ellenére elégedett vagyok, hiszen Krisztián hosszabb pihenőt kapott az olimpia után, most pedig visszatért oda, ahol volt, nincs semmi gond a teljesítményével, nem vallott szégyent. Ezen az úton kell továbbhaladni, és a vb-re koncentrálni. Összességében elégedett vagyok a magyar csapat Eb-szereplésével, hiszen az ezüst mellett a  négy egyéni összetett döntő nagyon nagy dolognak számított.

finale-1

finale-2

finale-3

finale-4

finale-8

2013 áprilisi hírek

Hírarchívum

2024 - április (19)
2024 - március (22)
2024 - február (17)
2024 - január (14)
2023 - december (10)
2023 - november (22)
2023 - október (24)
2023 - szeptember (39)
2023 - augusztus (26)
2023 - július (22)
2023 - június (21)
2023 - május (23)
2023 - április (33)
2023 - március (30)
2023 - február (11)
2023 - január (9)
2022 - december (10)
2022 - november (25)
2022 - október (26)
2022 - szeptember (28)
2022 - augusztus (35)
2022 - július (30)
2022 - június (38)
2022 - május (29)
2022 - április (21)
2022 - március (26)
2022 - február (12)
2022 - január (14)
2021 - december (8)
2021 - november (24)
2021 - október (37)
2021 - szeptember (50)
2021 - augusztus (15)
2021 - július (19)
2021 - június (44)
2021 - május (36)
2021 - április (26)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)