Berki új gyakorlattal az OB-n

Szerző: Kaszala Claudia/matsz - 2013-08-22 06:55:03


Berki új gyakorlattal az OB-n

A hétvégén rendezik a tornászok országos egyéni bajnokságát, ahol az olimpiai bajnok Berki Krisztián már új összetételű gyakorlatával mutatkozik be.




A Tornacsarnokban pénteken 16 órától az egyéni összetett versenyre kerül sor, amely egyben selejtező is a szombaton 15 órakor és a vasárnap 10.30 órakor kezdődő szerenkénti döntőkre.
Kovács István, férfi vezetőedző tájékoztatása szerint a csapat jó formában van, a vívó világbajnokság alatt két hétig Tatán edzőtáborozott. Az olimpiai bajnok Berki Krisztián már új összetételű gyakorlatával lép a szerhez, amelyben más összetételben szerepelnek az elemek ,és egy tizeddel anyagerősebb is, mint az olimpiai aranyat hozó gyakorlat, így kiindulópontja 7.0. Az előzetes tervek szerint Berki a selejtezőben 6.7-es, míg a szombati fináléban a 7.0-ás kiinduló pontú gyakorlatot adja elő. A lólengés másik olimpikonja, Hidvégi Vid az elmúlt időszakban már 6 szeren készült, indul is mindenhol az OB-n. A vezetőedző szerint lovon is jól halad, jóllehet egy kisebb sérülés – a terhelés hatására kicsit bevizesedett keze – megnehezítette a felkészülést. A harmadik magyar lólengésspecialista, Kállai Zoltán is jó anyagerősségű gyakorlatot mutat be, és a többi szeren is bemutatkozik. Szintén jól sikerült Tálas Bence felkészülése, aki valamennyi szeren jól haladt. A férfiak számára az országos bajnokság külön téttel bír, a pénteki nap ugyanis egyben az első válogató a szeptember végén kezdődőd antwerpeni világbajnokságra. Öt férfi tornász  utazik a vb-re, 2 főt a kapitány jelöl, míg 3 fő az egyéni összetettben és a szerenként elért eredmények helyezési pontjai alapján kerülhet be a vb-csapatba. A második válogatóra szeptember 4-én 16 órakor a Tornacsarnokban kerül sor.
A nőknél a viadal nem bír dupla téttel, náluk a két hét múlva rendezendő szombathelyi GP válogat a világbajnokságra. Draskóczi Imre vezetőedző tájékoztatása szerint Makra Noémi mind a négy szeren indul a hétvégén, míg az olimpikon Böczögő Dorina vírusos megbetegedéssel küzd, így nem lép a szerekhez az OB-n.
Szombaton a nőknél az ugrás és a felemáskorlát, a férfiaknál  a talaj,  a lólengés  és a gyűrű fináléját rendezik, továbbá az OB-n ünnepélyes keretek között a  Magyar Torna Szövetség  szerződést hosszabbít a Hummellel. Vasárnap a férfiak ugrásban, korláton és nyújtón, míg a nők gerendán és talajon versenyeznek.
Kovács István, férfi vezetőedző: A csapat felkészülése eddig jól sikerült, kíváncsian várom, ki, mit mutat az Ob-n. Berki Krisztián magas kiinduló pontú, új összetételű gyakorlatát szombaton biztosan bemutatja, én úgy gondolom, ez szebb, mint az olimpiai aranyat érő gyakorlat.
Daskóczi Imre, női vezetőedző: Számunkra az országos bajnokság egy felmérési állomás. Makra Noémi nagyon jó formában van, ő egyébként egyéni edzőtáborból érkezik a viadalra Tatáról. Sajnálom, hogy Böczögő Dorina belázasodott, de a GP-n már ő is ott lesz. A női válogatottal szeptemberben megyünk majd közös edzőtáborba.

2013 augusztusi hírek

Hírarchívum

2024 - március (19)
2024 - február (17)
2024 - január (14)
2023 - december (10)
2023 - november (22)
2023 - október (24)
2023 - szeptember (39)
2023 - augusztus (26)
2023 - július (22)
2023 - június (21)
2023 - május (23)
2023 - április (33)
2023 - március (30)
2023 - február (11)
2023 - január (9)
2022 - december (10)
2022 - november (25)
2022 - október (26)
2022 - szeptember (28)
2022 - augusztus (35)
2022 - július (30)
2022 - június (38)
2022 - május (29)
2022 - április (21)
2022 - március (26)
2022 - február (12)
2022 - január (14)
2021 - december (8)
2021 - november (24)
2021 - október (37)
2021 - szeptember (50)
2021 - augusztus (15)
2021 - július (19)
2021 - június (44)
2021 - május (36)
2021 - április (26)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)