Makra finálés a világbajnokságon

Szerző: matsz - 2013-10-02 20:17:27


antwerpRemekelt Makra Noémi a tornászok antwerpeni világbajnokságán, ahol egyéni összetettben bejutott a fináléba.
Makra a negyedik csoportban kezdte meg a versenyzést, és három szert, a talajt, a felemáskorlátot és az ugrást szinte hibátlanul teljesítette, csak apróbb pontatlanságai voltak.



Gerendán viszont rontott, le is esett a szerről, ám ez sem akadályozta meg abban, hogy bekerüljön a legjobb 24 versenyzőt, de országonkét csak kettőt, felvonultató egyéni összetett döntőbe. Ráadásul sokáig úgy tűnt, hogy talajon is ott lesz a szerenkénti fináléban, végül első számú tartalékként, a kilencedik pozícióba került.
A még mindig csak 15éves Makra pénteken lép a szerekhez az egyéni összetett döntőben.
Makra Noémi: Nagyon boldog vagyok, hogy életem első felnőtt világbajnokságán azonnal döntős lettem. Egyáltalán nem izgultam, még én is meglepődtem ezen, mert azt hittem, sokkal jobban aggódóm majd. A korláttal, a talajjal és az ugrással elégedett vagyok, a gerenda nem sikerült, ezen mindenképpen szeretnék javítani a döntőben. Élvezem a vb miliőjét, magával ragad a hangulat.
Eredmény:
19. Makra Noémi 53.906 pont( ugrás: 13.741, felemáskorlát: 13.566, gerenda: 12.633, talaj: 13.966)

Program:
10.03. 20.00-22.30 férfi egyéni összetett döntő
10.04. 20.00-21.45 női egyéni összetett döntő
10.05. 14.30-17.30 szerenkénti finálék ( férfi talaj, ló, gyűrű, női ugrás, felemáskorlát)
           lólengés 15.45-16.10
10.06. 14.30-17.30  szerenkénti finálék (férfi ugrás, korlát, nyújtó, női gerenda, talaj)
10.07. érkezés 13.45, Liszt Ferenc repülőtér

2013 októberi hírek

Magyar sikerek Csehországban a 41th International TRA Friendship Cup (Olympic Hopes Competition) versenyen!
2013. október 22.

1 arany, 1 ezüst, 1 bronz!!!A Magyar Gumiasztal Válogatott Csehországban, Jablonecben kezdte meg őszi nemzetközi szereplését, ahol 10 ország 91 versenyzője vett részt! Országunkat 14 versenyző képviselte 3 korosztályban. A legfiatalabb „Youth” kategóriában 3 magyar leány szerepelt:Dobos Karolin - a delegáció legfiatalabb versenyzője, Pap Anna és Rozs Viktória. Karolin és Anna most vettek részt első nemzetközi versenyükön, és 2 határozott gyakorlattal mindketten a döntőbe kerültek, ahol Anna a 7., Linka  a 8. helyet szerezte meg. A Korosztályos Világbajnokságra készülő Rozs Viki magabiztos gyakorlatokkal az előkelő 4. helyen végzett.Ugyanebben a korosztályban a fiúknál a szintén a Korosztályos Világbajnokságra készülő Varró Máté a dobogó 3. fokára állhatott fel, ezzel megszerezve a magyar csapat 1. érmét. Máthé Dominik pedig az 5. helyet szerezte meg!Junior korosztályban képviselte a legtöbb versenyző hazánkat, ahol az egyéni versenyszám mellett, szinkronban is indultak versenyzőink!Leányoknál Bodó Bori - élete 1. nemzetközi gumiasztal versenyén a 2. gyakorlatában hibázott így a 19. helyen végzett.  A Korosztályos Világbajnokságra készülő lányok mindhárman határozott kötelező és szabadonválasztott gyakorlatokat mutattak be, az igen erős mezőnyben Sram Vivien a 7 helyen jutott döntőbe, míg Xiong Hai Lun a selejtező 12., Csánicz Laura a 15. helyet szerezte meg! Fiúknál 4 magyar versenyző állt asztalhoz, a Korosztályos Világbajnokságra készülő 3 fiú: Istvánfi Bence, Törő Máté, Nagy Richárd és Vincze Ákos. Igen szoros mezőnyben Istvánfi Bence az egyik legmagasabb pontszámot kapta a kötelező gyakorlatára, sajnos a szabadonválasztott gyakorlatban rontott és a 2. elem után már nem tudta folytatni gyakorlatát. Törő Máté a 7. helyen döntőbe jutott, míg Vincze Ákos a döntőről éppen csak lemaradva a 9. helyet szerezte meg, közvetlen mögötte a 10. helyen pedig a bokasérüléssel ugró Nagy Richárd végzett!A döntőben Törő Máté egy nagyon határozott, magas színvonalú gyakorlattal 5 helyet javítva a 2. helyen végzett!!! Junior Kategória Szinkron versenyszámban:Sram Vivien – Xiong Hai Lun páros határozott, dinamikus gyakorlatokkal a 2. helyen kerültek döntőbe. A döntőben sajnos Vivi a 4. elemnél hibázott így az 5. helyen zártak a lányok! Törő Máté – Istvánfi Bence páros szintén a 2 helyen kerültek a döntőbe. A döntőben hatalmas, szoros és izgalmas versennyel megszerezték a magyar csapat 1. aranyérmét!!!!Mindkét páros képviseli majd hazánkat a novemberi Korosztályos Világbajnokságon, a fiúk eredménye hatalmas teljesítmény, magyar páros ezen a nemzetközi versenyen még nem tudott aranyérmet szerezni!!!Felnőtt kategóriában a női mezőnyben Némedi Flóra 1. nemzetközi versenyén vett részt, ahol a 13. helyet szerezte meg. Férfiaknál a Világbajnokságon induló Juhász Zsolt egy határozott, magas kötelező gyakorlat után, a szabadon választott gyakorlat 6. eleme után sajnos rontott és az asztal mellé érkezett, így ő is a 13. helyen zárta a versenyt. Összegzésül: Már a verseny előtti hétvégén tartott válogatott edzésen láttam, hogy a versenyzők maximális odaadással és kitartó munkával készülnek a versenyekre. Az összes versenyzőtől 2 határozott gyakorlatot láttunk a szólítás során. Az ott bemutatott stabil gyakorlatokat láttam viszont a mostani nemzetközi versenyen is, az apróbb technikai hibákat kijavítva.A Junior Fiú Szinkron kategória 1. helyezése pedig várakozáson felüli teljesítmény volt!!!!Folytatás 1 hét múlva Salzburgban! Vámos Évaszakágvezető    

Hírarchívum

2020 - szeptember (14)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)