Tornászereklyével bővült a Hungarikon-gyűjtemény

Szerző: MOB/Vasvári Ferenc - 2014-07-01 12:39:18


Az alkotások Magyar Zoltán kétszeres olimpiai bajnok tornász kápáinak, illetve Rejtő Ildikó kétszeres olimpiai bajnok vívó, ’64-es „ötkarikás” tőrének felhasználásával készültek. Kárpáti Tamás tulajdonos Hungarikonok gyűjteményében híres magyar művészek, tudósok, feltalálók és sportolók emblematikus tárgyaiból kortárs művészek által készített szobrok, festmények és installációk találhatók - köztük 20, olimpiai bajnokhoz kötődik.

Hungarikon gyűjtemény örökbefogadási ünnepség

A Magyar Olimpiai Bizottsággal három évre, a riói olimpia évének végéig szóló támogatói együttműködés célja az olimpiai bajnokok már elkészült hungarikonjainak állagmegóvása, illetve újabb műtárgyak elkészítettése.

A 2014-ben Fair Play-díjjal kitüntetett kollekciót, illetve annak egyes darabjait a legrangosabb hazai múzeumokon kívül (Magyar Nemzeti Múzeum, Néprajzi Múzeum, Petőfi Irodalmi Múzeum, egri Dobó Múzeum, keszthelyi Festetics Kastély stb.) bemutatták Rómában, Bécsben, Dunaszerdahelyen, a 2012-es londoni olimpián, és meghívást kapott a 2015-ös Milánói Világkiállításra is.

A kollekció egyes darabjai megihlették a legkiválóbb kortárs írókat, művészettörténészeket és sportújságírókat Parti Nagy Lajostól Nádas Péteren át Jókai Annáig, Feledy Balázstól P. Szabó Ernőig, Vitray Tamástól Szepesi Györgyön át Hegyi Ivánig, hogy egy-egy esszével emlékezzenek a tárgyak egykori tulajdonosaira.

A MOB székházában rendezett ünnepségen Németh Pál: Magyar Vándor című bronzszobrát, valamint Yengibarian Mamikon: Aranylány, ezüst tőrhegy című ezüstszobrát (A lábujjakon álló napkorong című sorozatból) leplezte le kedd délelőtt a két érintett olimpiai bajnok és az alkotók.

Rejtő Ildikó elmondta, Tokióban az egyéni és a csapatversenyek alkalmával is ugyan azt a tőrt használta. "Az olimpiára akkor 5-6 tőrt vittünk magunkkal, általában olasz fegyvert használtunk. Van még egy, ami Tokióban is velem volt, azon a csapattagok aláírása is szerepel, azt megtartottam. Büszke vagyok arra, hogy olimpiai bajnokként a Halhatatlanok Klubjának is a tagja lehetek, és most már egy műalkotás is őrzi bajnoki győzelmeim emlékét" - mondta a kétszeres olimpiai bajnok vívó.

Magyar Zoltán kápái alapján készült alkotás

Magyar Zoltán azt magyarázta, az általa használt kápa még az ősidőkből való, mert látszik az íve, az még a hajlított változat, csak később alkalmazták az egyenes markolatot. A "magyar vándor" sokat edzett korábban a Fradiban, Tatán, a felhasznált ereklye a ferencvárosi klub szertárából került elő. Magyar Zoltán arról is beszélt, a magyar lólengés egyik meghatározó szakembere edzője, Vigh László, akihez a szerhez kötődő gyakorlatok, elemek megreformálása is fűződik. "Büszke vagyok arra, hogy egy művészembert is megihletett az én sportolói pályafutásom, olimpiai bajnokságom. Az a nyolcas vonalú, végtelent szimbolizáló ív, amit az alkotó létrehozott, visszaadja a lógyakorlat mozgásának ívét" - mondta a kétszeres olimpiai bajnok tornász.

A Hungarikonok-gyűjtemény a MOB Fair Play Bizottságának 2014-es díjkiosztóján, a művészeti kategóriában Fair Play-díjban részesült. A keddi ünnepségen résztvevő dr. Kamuti Jenő elnök ennek szellemében méltatta az alkotásokat. "A sport és a művészet abban is hasonlóságot mutat, hogy mindkettő a kultúra része."

A hungarikonok.hu honlapon Kárpáti Tamás az alábbi gondolatokkal vezeti olvasóit a gyűjteményébe:
„Nagy adománya a sorsnak, ha az ember úgy lehet szenvedélybeteg, hogy esze ágában sincs kigyógyulni belőle. Az én függőségem évtizedekkel ezelőtt alakult ki – a tárgyak és teljesítmények vonzásában. A legegyszerűbb eszköz: egy ecset, egy karmesteri pálca, egy fénymérő, vagy akár egy boxkesztyű is magasztossá válhat, ha tudjuk, mily tiszteletet parancsoló produktum született általa.
E folyamathoz az én hozzáadott értékem egy parányi ötlet. Felkértem a legkiválóbb kortárs festőket és szobrászokat, hogy installálják egy-egy alkotásukba az összegyűjtött pipák, botok, szemüvegek, futballcipők sokaságát, ily módon méltóképp megőrizve azokat az utókornak. A híres magyarok többnyire emblematikus tárgyaiból, az objektekből így születtek a szubjektek, az egykori magánmitológiából így terebélyesedtek immár csaknem száz darabos nemzeti gyűjteménnyé a Hungarikonok.”

Videóinterjú Magyar Zoltánnal és Németh Pállal:



2014 júliusi hírek

Hírarchívum

2024 - április (24)
2024 - március (22)
2024 - február (17)
2024 - január (14)
2023 - december (10)
2023 - november (22)
2023 - október (24)
2023 - szeptember (39)
2023 - augusztus (26)
2023 - július (22)
2023 - június (21)
2023 - május (23)
2023 - április (33)
2023 - március (30)
2023 - február (11)
2023 - január (9)
2022 - december (10)
2022 - november (25)
2022 - október (26)
2022 - szeptember (28)
2022 - augusztus (35)
2022 - július (30)
2022 - június (38)
2022 - május (29)
2022 - április (21)
2022 - március (26)
2022 - február (12)
2022 - január (14)
2021 - december (8)
2021 - november (24)
2021 - október (37)
2021 - szeptember (50)
2021 - augusztus (15)
2021 - július (19)
2021 - június (44)
2021 - május (36)
2021 - április (26)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)