Baku 2015: Éremesély aerobikban

Szerző: matsz - 2015-06-13 09:13:47


A magyar aerobik válogatottat Bali Dániel, Hegyi Dóra, Farkas Balázs, Lendvay Dóra és Szöllősi Panna alkotja a bakui Európa Játékokon, a mieink mindkét kategóriában, vegyespárosban és csoportban is bemutatkoznak.

Katus Tamás aerobik elnöktől megtudtuk, a sportág számára óriási elimerés, hogy az olimpiai sportágak között szerepelhet, és bekerült az Európa Játékok programjába. Az aerobikosoknak két kategóriában, vegyespárosban és csoportban rendeznek versenyt. A magyarok még a 2013-as Európa-bajnokságon szereztek kvótát az ország számára, az első tízbe kellett kerülni a kijutáshoz. A jelenlegi két legjobb magyar aerobikos, az egyéniben Világkupa-győztes Hegyi Dóra és a világbajnoki bronzérmes Bali Dániel alkotja a párost, és kifejezetten az Európa Játékok miatt álltak össze. Idén már indultak Világkupán ebben a felállásban, ahol Tokióban holtversenyben az első helyen végeztek, így dobogós esélyekkel versenyeznek. A csoportban is egy újonnan összeállított együttes mutatkozik be, Bali és Hegyi kiegészülve Farkas Balázzsal, Lendvay Dórával és Szöllősi Pannával, az eredmények tekintetében finálét vár tőlük a szakvezetés. Tácsik Hunor sérülés miatt nem tud részt venni a megmérettetésen.

Az aerobikosok június 17-én kezdik meg a szereplést a vegyespáros kvalifikációjával, a hatos döntőket pedig június 21-én rendezik. A magyar aerobikosok június 13-án indulnak Bakuba az ritmikus gimnasztikázó Vass Dórával közösen. A MATSZ delegáció (férfi, női torna, ritmikus gimnasztika, aerobik) csapatvezetője Katus Tamás.

Katus Tamás, aerobik elnök:
Sportágunk számára óriási megtiszteletetés, hogy ott lehet az Európa Játékokon az olimpiai sportágak között, szép lassan lépkedünk előre. A Világjátékokon már régóta jelen van az aerobik, rövid ideje már az Universiadén is, a legújabb fejlemény pedig, hogy a 2018-as ifjúsági olimpián is ott leszünk. Nagyon fontos számunkra ez a verseny, szeretnénk minél jobban szerepelni. Hegyi Dóra és Bali Dániel a sportág jelenleg kiemelkedő alakjai, tehetségesek és komoly alázattal bírnak az aerobik iránt. Vegyespárosban az elmúlt időszak eredményei bíztatóak, így érem a cél. A csoport is egy friss egység, az első hatba várom őket.

Program, aerobik (bakui idő szerint)

   június 17. 18.15-21.00 vegyespáros kvalifikáció
   június 19. 19.00-20.30 csoport kvalifikáció
   június 21. 10.00-12.15 finálé, vegyespáros, csoport

2015 júniusi hírek

Hírarchívum

2019 - december (4)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)