Boncsérék remekeltek az EYOF-on

Szerző: Kaszala Claudia/matsz - 2015-07-28 19:36:14


A várakozáson felül teljesített a Boncsér Krisztián, Kiss Balázs, Csorvási Soma összeállítású ifi tornászválogatott a Tbilisziben zajló Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon, ahol a csapatversenyben a 10. helyen végzett, és további négy finálés helyet gyűjtött be.

A magyar csapatot a selejtezőben a 3. csoportban szólították, nyújtón kezdtek, amely a nyújtóspecialista Boncsér Krisztiánnak kedvezett is. Puskás Jenő utánpótlás kapitány tájékoztatása szerint a magyar csapat valamennyi szeren kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, mind a három versenyző a szerekhez lépett, de csak a legjobb kettő eredménye számított bele a csapatversenybe. Így Boncsérék az előkelő 10. helyen végeztek, 158.250 ponttal, a szakvezető szerint a vártnál egy kicsivel jobban is teljesítettek. A legjobb szerük a nyújtó lett, ahol 26.800 ponttal a hatodik legmagasabb pontszámot érték el.

Az előzeetes tervek szerint csak egy magyar tornászt vártak az egyéni összetett fináléba, de azt is sikerült túlszárnyalni, Boncsér Krisztián a 11., Kiss Balázs pedig a 24. helyen lett finalista. A szerenkénti döntőkben is érdekeltek leszünk, méghozzá Boncsér Krisztián révén talajon és nyújtón. Talajon a szenzációsnak mondható 2. helyen lett finalista az FTC Ybl Tervező tornásza, méghozzá 14.200 ponttal. Nyújtón 13.800 ponttal a negyedik helyen került be a döntőbe, érdekesség, hogy a selejtezőben a 3. helyen végző angol Regini-Moren is hasonló pontszámot kapott, de az angol E pontszáma magasabb lett. A magyar bajnok ugráson pedig az első számú tartalék, első nehéz ugrása nagyon jól sikerült, ha csak egy ugrást vettek volna figyelembe, akkor 14.550 ponttal a második lett volna. Kiss Balázs is szerzett egy tartalék pozíciót, méghozzá a harmadik számút lólengésben.

Folytatás szerdán a nők versenyével.

Puskás Jenő, utánpótlás kapitány:
Elégedett vagyok a csapattal, eddig az elvárásoknak megfelelően teljesítettek a fiúk, sőt még túl is szárnyalták. Egyéni összetettben mindenképpen, hiszen nem is vártunk két finálét. Az összetett pedig rendkívül fontos a jövőt tekintve, a csapatépítés és a felnőtt válogatott keret szempontjából is. A csapat 10. helye azt mutatja, hogy továbbra is tartjuk a helyünket a világban. Boncsér Krisztián szerenkénti döntőinek nagyon örülök, ugráson is alig maradt le, ha a másodiknak is a nehezebb ugrását mutatja be, akkor ott lehetett volna. Ezt a nehéz ugrást azonban még nem sikerült teljesen kigyakorolni, így majd jövőre az ifi Eb-n mutatja be.

A magyarok eredményei

 TalajGyűrűUgrásKorlátNyújtóÖsszetett
11. BONCSÉR Krisztián 14.20012.35012.25013.65013.10013.80080.250 pont
24. KISS Balázs11.45013.55013.40013.10012.40013.00076.900 pont
45. CSORVÁSI Soma11.20011.90012.75013.15012.95012.05074.000


Program (helyi idő szerint)

    július 28. 10:00-19:15 férfi csapatverseny és egyéni selejtező
    július 29. 10:00-19:15 női csapatverseny és egyéni selejtező
    július 30. 11:30-13:45 férfi egyéni összetett döntő
    július 30. 15:30–17:45 női egyéni összetett döntő
    július 31. szerenkénti finálé 1. nap
    augusztus 01. szerenkénti finálé 2. nap

2015 júliusi hírek

Hírarchívum

2024 - október (9)
2024 - szeptember (31)
2024 - augusztus (12)
2024 - július (25)
2024 - június (17)
2024 - május (54)
2024 - április (55)
2024 - március (22)
2024 - február (17)
2024 - január (14)
2023 - december (10)
2023 - november (22)
2023 - október (24)
2023 - szeptember (39)
2023 - augusztus (26)
2023 - július (22)
2023 - június (21)
2023 - május (23)
2023 - április (33)
2023 - március (30)
2023 - február (11)
2023 - január (9)
2022 - december (10)
2022 - november (25)
2022 - október (26)
2022 - szeptember (28)
2022 - augusztus (35)
2022 - július (30)
2022 - június (38)
2022 - május (29)
2022 - április (21)
2022 - március (26)
2022 - február (12)
2022 - január (14)
2021 - december (8)
2021 - november (24)
2021 - október (37)
2021 - szeptember (50)
2021 - augusztus (15)
2021 - július (19)
2021 - június (44)
2021 - május (36)
2021 - április (26)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)