Együttműködés a MATSZ és az egri főiskola között

Szerző: matsz - 2015-11-11 21:10:38


Újabb szereket adott át a Magyar Torna Szövetség, és szándéknyilatkozat aláírására is sor került Dr. Magyar Zoltán a Magyar Torna Szövetség elnöke és Dr. Liptai Kálmán, az Eszterházy Károly Főiskola rektora között Egerben.

Dr. Liptai Kálmán, az Eszterházy Károly Főiskola rektora és Dr Magyar Zoltán a Matsz elnöke

Az ünnepélyes keretek között megtartott sajtótájékoztatón az aláírt megállapodás a Sport XXI. utánpótlás program bevezetésével a tornasport fellendülésének elősegítésére, valamint az edzőképzésre irányul. A sportolói létszám növelésének elsődleges színtere az iskola, ahol magasan képzett fiatal szakemberek bevonásával és a minőségi munkát segítő módszerek, műszerek, eszközök alkalmazásával lehet keresetté tenni a sportágat. Ennek érdekében a Magyar Torna Szövetség tornaszereket adományozott az Eszterházy Károly Főiskolának. A sporteszközök egy részét a főiskolai hallgatók, másik részét pedig a Gyakorlóiskola növendékei vették birtokba, akik szintén részt vettek a nyilvános eseményen.

A rendezvényt színesítette az FTC Ybl Tervező tornászainak bemutatója, közöttük Boncsér Krisztián is, aki a jelenlegi legjobb utánpótlás tornász Magyarországon.

Dr. Liptai Kálmám, rektor:
Külön megtiszteletetés számunkra, hogy itt Egerben írhattuk alá ezt a szerződést, amely a jövőt biztosítja. Haladunk az úton, és számunkra a jövő a fontos, nem magunknak, henem a kicsiknek építjük a főiskolát. Nagyon fontos, hogy nemcsak okos, érzékeny, hanem testben és lélekben is egészséges ifjúságot neveljünk.
Dr. Magyar Zoltán, MATSZ-elnök:
Nagyon fontos az együttműködés az egri helyszínnel, hiszen stratégiánk része, hogy minél több helyen legyen torna az országban, ráadásul ez egy olyan helyszín, ahol már van múltja a tornának. A torna minden sportág alapja, fontos, hogy a kis gyerekek tornázzanak, és ha nem is maradnak ebben a sportágban, de jó felkészítést kapnak bármelyik más sporthoz. Az is feladataink közé tartozik, hogy minél többen tornázzanak.

2015 novemberi hírek

Hírarchívum

2019 - december (4)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)