Adrian Stoica szakmai előadása

Szerző: matsz - 2015-11-17 10:10:49


A Magyar Torna Szövetség elnökének meghívására Adrian Stoica a Román Torna Szövetség elnöke, valamint több évtizeden keresztül a FIG Technikai Bizottságának tagja, majd elnöke Magyarországra érkezik.

Felkérésünkre Adrián Stoica úr két előadást tart, melyet egyben szakmai továbbképzésnek is tekintünk. Reményeink szerint az előadás témája minden szakágat érint, edzők és versenybírók szakmai munkájához, a FIG működésének jobb megértéséhez nyújt segítséget.

Előadás helye:Hotel Aréna (volt Stadion szálló) konferencia terem
Előadás ideje:2015. november 28., szombat, 16.30 óra (várható befejezés kb. 18:30 óra)
Szünetben: üdítőt, kávét, pogácsát biztosítunk állófogadás keretében
Előadás témái:1. A román női és férfi tornasport bemutatása, rendszere, felépítése.

2. A FIG Technikai Bizottságának tevékenysége, kapcsolata a szakmával, szabályok változásának módszere, technikája stb.

A második előadást kerekasztalszerű formában, moderátor vezetésével kívánjuk lebonyolítani, egyben várjuk a hazai szakemberek kérdésben feltett érdeklődését.

Az előadáson - jelenléti ív kitöltése mellett - kötelező a részvétele a Sport XXI Programban, a Héraklész Programban, a MOB Kiemelt Edzői Programban és a MATSZ Szövetségi Edző Programjában szereplő edzőknek.

Szeretettel várunk minden szakembert, versenyzőt, versenybírót, akit érdekel az előadás témája.

Az előadásra történő jelentkezést elektronikusan lehet megtenni november 24-ig.

2015 novemberi hírek

Hírarchívum

2020 - szeptember (14)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)