Megvan Berki kvótája

Szerző: Kaszala Claudia/matsz - 2011-10-27 19:12:53


berki_berlinMegvan Berki olimpiai kvótája
A Nemzetközi Torna Szövetség (FIG) hivatalos tájékozatatása szerint is megvan a világbajnok Berki Krisztián olimpiai kvótája.
A FIG hivatalos honlapján csütörtökön tette közzé azoknak a névsorát, akik eddig olimpiai kvótát szereztek. A hivatalos névsorban természetesen szerepel a Tokióban lólengésben világbajnoki címet szerző Berki Krisztián is.



Mint ismeretes a kvóta feltétele az volt, hogy a nyújtón és a gyűrűn nyújtott 85 százalék mellett Berki dobogós helyezést érjen el lovon. A magyar csapat egyébként már a vb-arany után, még a helyszínen több számítást végzett, és mindegyik alapján az jött ki, hogy megvan az olimpiai kvalifikáció.
Berki Krisztián Magyarországon legközelebb a hétvégi szombathelyi III. Magyar GP-n látható, ahol vasárnap 15 és 16 óra között tart bemutatót.
Berki Krisztián: Nagyon örülök, szinte villámcsapásként ért a hír. Az az igazság, hogy az elmúlt időszakban folyamatosan járok nyilatkozni, és mindenütt ezt kérdezik tőlem. Még néhány perce is azt mondtam egy interjúban, hogy nem tudom. És most megvan. Bevallom, eddig sem voltam ideges, hiszen megvolt a magyar csapat számítása, és bíztam benne, de most már végérvényesen megnyugodtam, hiszen hivatalossá is vált.
Dr. Magyar Zoltán, MATSZ-elnök: Nagyon vártuk már a hivatalos hírt, természetesen nagyon boldogok vagyunk. Utólag azért örülünk is, hogy ilyen sokáig vártunk, hiszen így sokat foglalkoztatott minket a magyar sajtó.

2011 októberi hírek

Hírarchívum

2024 - december (8)
2024 - november (9)
2024 - október (25)
2024 - szeptember (31)
2024 - augusztus (12)
2024 - július (25)
2024 - június (17)
2024 - május (54)
2024 - április (55)
2024 - március (22)
2024 - február (17)
2024 - január (14)
2023 - december (10)
2023 - november (22)
2023 - október (24)
2023 - szeptember (39)
2023 - augusztus (26)
2023 - július (22)
2023 - június (21)
2023 - május (23)
2023 - április (33)
2023 - március (30)
2023 - február (11)
2023 - január (9)
2022 - december (10)
2022 - november (25)
2022 - október (26)
2022 - szeptember (28)
2022 - augusztus (35)
2022 - július (30)
2022 - június (38)
2022 - május (29)
2022 - április (21)
2022 - március (26)
2022 - február (12)
2022 - január (14)
2021 - december (8)
2021 - november (24)
2021 - október (37)
2021 - szeptember (50)
2021 - augusztus (15)
2021 - július (19)
2021 - június (44)
2021 - május (36)
2021 - április (26)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)