Aerobik: Újabb két bronzérem született az aerobikosoknál

Szerző: Kaszala Claudia/matsz - 2017-07-22 22:13:34


A magyar aerobikosok tovább folytatták a kiváló szereplést a wroclawi nem olimpiai sportágak világversenyén, ugyanis a viadal első versenynapján szerzett ezüst- és bronzérem mellé a sportaerobik csoport és az aerostep csapat szombaton újabb két bronzérmet nyert, így a két nap alatt egy ezüst- és három bronzéremmel gazdagodtak.

Az aerobikosok összesen négy kategóriában képviselték hazánkat a négyévenként megrendezésre kerülő multisport-eseményen, ahol mind a négy versenyszámban sikerült dobogóra állniuk. A megmérettetés második, egyben utolsó napján a sportaerobik csoport a harmadik pozícióban zárt, amely együttest Hegyi Dóra, Bali Dániel, Mazács Fanni, Szőllősi Panna és Farkas Balázs alkotta. A Kőrösi Kitti, Szabó Júlia, Táskai Anita, Szilvás Angéla, Varga Dorottya, Etényi Zsófia, Szenes Boglárka, Becze Réka, Erdősi Dániel összeállítású aerostep csapat szintén a harmadik helyen végzett.

Ezzel a Világjátékok véget ért az aerobikosok számára, a delegáció július 24-én, hétfőn érkezik Magyarországra.

Kovácsné Laurinyecz Julianna, felkészülésért felelős edző:
Egy ezüst- és három bronzéremmel zártunk, igazából nagyon elégedett vagyok, a legnehezebb dolga a vegyespárosnak volt, hiszen nagyon szoros volt a mezőny, ott bárki kerülhetett volna az első három helyre. A sportaerobik csoportok is nagyon erősek voltak, a legkiszámíthatatlanabb és a legnagyobb küzdelmek a sportaerobik versenyszámokban voltak. Az aerodance csapatnak azért volt nagyon nehéz, mert a szabályváltoztatások itt voltak a legnagyobbak az új négyéves ciklusra, és ez volt az első világesemény, ahol az aerodancesek az új szabály által bemutatott gyakorlatot adtak elő, és nagyon nehéz volt előre eldönteni, hogy milyen megítélést kapnak a gyakorlatok. Az aerostepesek nagyon szépen kijavították a selejtezőben való rontásukat, és a döntőben a harmadik helyen zártak. Összességében nagyon büszkék vagyunk, a versenyzőink hozták a formájukat, végre tudták hajtani a feladataikat, és szívvel-lélekkel küzdöttek a helyezésekért, az érmeket megérdemelten vehették át.
Hegyi Dóra:
Nem számítottam rá, hogy mind a három kategóriában, amelyben én is indultam, érmet fogunk nyerni, és az valami elképesztő, hogy egy ezüst- és két bronzérem született. Nagyon nagy volt rajtunk a nyomás, nem lehetett hibázni, mindig hibátlan gyakorlatok kellettek, hogy tovább tudjunk menni, illetve dobogóra álljunk.

2017 júliusi hírek

Hírarchívum

2024 - március (19)
2024 - február (17)
2024 - január (14)
2023 - december (10)
2023 - november (22)
2023 - október (24)
2023 - szeptember (39)
2023 - augusztus (26)
2023 - július (22)
2023 - június (21)
2023 - május (23)
2023 - április (33)
2023 - március (30)
2023 - február (11)
2023 - január (9)
2022 - december (10)
2022 - november (25)
2022 - október (26)
2022 - szeptember (28)
2022 - augusztus (35)
2022 - július (30)
2022 - június (38)
2022 - május (29)
2022 - április (21)
2022 - március (26)
2022 - február (12)
2022 - január (14)
2021 - december (8)
2021 - november (24)
2021 - október (37)
2021 - szeptember (50)
2021 - augusztus (15)
2021 - július (19)
2021 - június (44)
2021 - május (36)
2021 - április (26)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)