Torna: Kanyó Éva Kupa a Tornacsarnokban

Szerző: Kaszala Claudia/matsz - 2017-11-15 19:32:18


Kanyó Éva gerendán

A leány utánpótlás tornászok legnagyobb hazai versenye, az országos bajnokság idén ismét a Kanyó Éva Kupáért zajlik az ifiknél, amely a hétvégén kerül lebonyolításra a budapesti Tornacsarnokban.

Szombaton és vasárnap 10 órától kerül sor a viadalra, méghozzá ifi, kadet és serdülő korosztályban. Az ifik versenye szombaton 13:00 órától veszi kezdetét, amikor az egyéni összetett versenyt bonyolítják le, amely egyben selejtező a vasárnapi szerenkénti finálékra, az eredményhirdetésre az előzetes tervek szerint 15.00 órakor kerül sor. Az ifiknél az országos bajnokság idén is külön téttel bír, hiszen a Kanyó Éva Kupáért folyik egyéni összetettben és gerendán is Kanyó Kupával díjazzák a legeredményesebb versenyzőt. Ifiben a tavalyi Kanyó Kupa győztes, Fehér Nóra idén már junior korosztályban lépett, így nem indulhat a megmérettetésen, csakúgy, mint Péter Sára, azonban az Olimpiai Reménységek Versenyén csapatban szintén a második helyen végző hölgyek közül Bácskay Csenge, Székely Zója és Schermann Bianka is tornázik a Kanyó Kupáért – tudtuk meg Draskóczy Imre női szövetségi kapitánytól.

A versenyen természetesen ott lesz Rózsa György televíziós személyiség, a Magyar Torna Szövetség egykori elnöke, Kanyó Éva férje, továbbá lányuk, a balett-művész Rózsa Csilla is.

Rózsa György, televíziós személyiség:
Nagyon ritka, ugyanakkor megtisztelő dolognak tartom, hogy egy sportág vezetése hosszú idő óta, immáron 17 éve, ilyen megható módon emlékezik meg egy sok sikert elért sportolójáról. Természetesen minden évben nehéz pillanat ez számomra, ugyanakkor meg nagyon felemelő, mert azt érzem, hogy mégis megmaradt ez a fajta tisztesség a sportvezetőkben, hogy nem hagyják emlékezet nélkül a feleségemet. A Tornacsarnokban ismerkedtünk meg Évával, ezért mindig szívmelengető érzés kimenni oda. Visszagondolok arra, amikor először megláttam, első látásra elbűvölt, elképesztően szép volt, épp gerendázott, az volt a legjobb szere. A fehér dresszében olyan volt, mint egy hattyúkirálynő. A Kanyó Éva Kupán nekem mindig nagy megtiszteltetés, ha ott van Magyar Zoltán, aki az elnöki székben követ engem. A lányom, Csilla is kijön erre a versenyre, aminek nagyon örülök. Neki is ugyanolyan örömteli, ugyanakkor nagyon megpróbáló egy-egy ilyen viadal. Nagyon hasonlít Évára, sokan mondják, hogy teljesen úgy néz ki, mint az anyukája.

Kanyó Éva talajon

A verseny névadója: KANYÓ ÉVA

A KSI és a magyar válogatott fiatalon, váratlanul elhunyt tornásznője különleges szépségével, hajlékonyságával, bájával kiemelkedő jelensége volt a hazai és a nemzetközi tornászvilágnak.
Hatéves korában kezdett tornázni. A KSI-ben Borsos Ilona, Maráczi Márta, Kertész Aliz, Rusznák Tibor voltak az edzői, Kiss Erika pedig a balettmestere. Legnagyobb sikereit Dr. Tóth Ernő mesteredző irányításával érte el.
Kiemelkedő eredményei:
- 15 évesen megnyerte az Ifjúsági Barátság Versenyt (IBV) gerendán
- a Magyar Nemzetközi Bajnokság összetett versenyének győztese (1978)
- világbajnoki 4. helyezett (1978. – csapat)
- világbajnoki 6. helyezett gerendán (1978. Strasbourg)
- Amerika Kupa győztes (1978. New York)
- 1978-ban a világranglistán bekerül az első 10 helyezett közé

Kanyó Éva gyakorlatozás közben

Nagy nemzetközi versenyeken több országban is képviselte hazánkat (Brazília, Japán, Anglia, Franciaország, USA stb.), sokszoros bajnokként 17 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban.
Gerendaspecialistaként tartotta számon a tornászvilág, egy-két gerenda-elemét még ma is kevesen tudják végrehajtani.
Páratlan alkati adottságait lánya, Csilla, balett-táncosi pályafutásában láthatta újraéledni.

Versenyünkkel kiemelkedő pályafutása és felejthetetlenül kedves lénye előtt kívánunk tisztelegni.

Kanyó Éva talajon áll

2017 novemberi hírek

Hírarchívum

2024 - március (19)
2024 - február (17)
2024 - január (14)
2023 - december (10)
2023 - november (22)
2023 - október (24)
2023 - szeptember (39)
2023 - augusztus (26)
2023 - július (22)
2023 - június (21)
2023 - május (23)
2023 - április (33)
2023 - március (30)
2023 - február (11)
2023 - január (9)
2022 - december (10)
2022 - november (25)
2022 - október (26)
2022 - szeptember (28)
2022 - augusztus (35)
2022 - július (30)
2022 - június (38)
2022 - május (29)
2022 - április (21)
2022 - március (26)
2022 - február (12)
2022 - január (14)
2021 - december (8)
2021 - november (24)
2021 - október (37)
2021 - szeptember (50)
2021 - augusztus (15)
2021 - július (19)
2021 - június (44)
2021 - május (36)
2021 - április (26)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)