pályázat „Magyarország jó tanulója – jó sportolója 2017” cím elnyerésére

Szerző: Kaszala Claudia/matsz - 2018-03-27 19:13:37


Az Emberi Erőforrások Minisztériuma hagyományának megfelelően minden évben miniszteri elismerő oklevéllel jutalmazza a kimagasló tanulmányi- és sporteredményt elért tanulókat és hallgatókat. Ehhez kapcsolódóan pályázatot hirdetünk a „Magyarország jó tanulója – jó sportolója 2017” cím elnyerésére.

A diákok kizárólag hitelesített sporteredményekkel pályázhatnak. Ehhez kapcsolódóan egyrészt köszönetemet fejezem ki, hogy az elmúlt években a szükséges igazolások kiállításával hozzásegítették az Önökhöz forduló diákokat a kitüntetéshez, másrészt továbbra is kérem szíves együttműködésüket.

Tekintettel arra, hogy a hitelesítési formanyomtatvány megváltozott, szeretnék Önöknek néhány pontban összefoglalva segítséget nyújtani, illetve a támogatásukat kérni, hogy egy esetleges tartalmi vagy formai hiba következtében egyetlen arra érdemes diák se maradjon le a kitüntető címről.


    1. A Magyar Torna Szövetség részéről az alábbi versenyek eredményeinek hitelesítését kérjük, illetve fogadjuk el: Felnőtt Országos Bajnokság, Korosztályos Országos Bajnokság, Világbajnokság, Európa-bajnokság, Világkupa.
    2. A hazai eredmények hitelesítése a Hazai sporteredmény-hitelesítő adatlapon, a nemzetközi eredmények hitelesítése a Nemzetközi sporteredmény-hitelesítő adatlapon történik sporteredményenként külön adatlapon. A formanyomtatványok (Pályázati útmutató 5−6. melléklet) a csatolmányban megtalálhatóak.
    3. Az érvényesség feltétele a hiánytalanul, pontosan kitöltött, megfelelően hitelesített adatlap, ezért kérem, hogy az útmutatás szerint szíveskedjenek azt kitölteni.
    4. Az adatlapon a kapcsolattartó személy megnevezését és elérhetőségeit egy esetlegesen felmerülő kérdés tisztázása céljából kérem feltüntetni.
    5. A pályázathoz az eredeti hitelesítő adatlapot kell benyújtani, ezért kérem, hogy postai kézbesítés esetén lehetőség szerint elsőbbségi küldemény formájában szíveskedjenek azt eljuttatni a Pályázó részére. (A pályázat benyújtási határideje: 2018. április 17.)
    6. Szíves tájékoztatásul csatolom a Pályázati felhívást és a pályázat részleteit tartalmazó Pályázati útmutatót (vonatkozó részek: 5. és 9.1. pontok, valamint a 4. melléklet), továbbá a csatolandó mellékleteket szerkeszthető formátumban is.
    7. Kérdés esetén Géczi Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelés-stratégiai referense a +36 (1) 795 4135 telefonszámon áll szíves rendelkezésükre.

Kérem szíves közreműködését a pályázat egyesületeiknek történő eljuttatásában, hogy minél több sportoló diák értesülhessen a lehetőségről. A pályázati dokumentáció a pályázat kiírásában közreműködő sportszakmai szervezetek (ld. Pályázati felhívás) honlapjain (www.olimpia.hu, www.hparalimpia.hu, www.nvesz.hu, www.ndhsz.hu, www.mdsz.hu, www.mozduljra.hu) is megtalálható.

Köszönöm, hogy a sportolókért végzett munkájuk mellett a pontos adminisztrációval, az érvényes igazolások kiállításával is hozzájárulnak ahhoz, hogy a tanulásban és sportban egyaránt kiváló diákok elnyerhessék, és büszkén viselhessék a „Magyarország jó tanulója – jó sportolója 2017” címet.

További eredményes munkát kívánok!

A pályázati kiírás anyagai letölthetők innen: palyazati_kiiras.zip

2018 márciusi hírek

Hírarchívum

2024 - március (19)
2024 - február (17)
2024 - január (14)
2023 - december (10)
2023 - november (22)
2023 - október (24)
2023 - szeptember (39)
2023 - augusztus (26)
2023 - július (22)
2023 - június (21)
2023 - május (23)
2023 - április (33)
2023 - március (30)
2023 - február (11)
2023 - január (9)
2022 - december (10)
2022 - november (25)
2022 - október (26)
2022 - szeptember (28)
2022 - augusztus (35)
2022 - július (30)
2022 - június (38)
2022 - május (29)
2022 - április (21)
2022 - március (26)
2022 - február (12)
2022 - január (14)
2021 - december (8)
2021 - november (24)
2021 - október (37)
2021 - szeptember (50)
2021 - augusztus (15)
2021 - július (19)
2021 - június (44)
2021 - május (36)
2021 - április (26)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)