Dr. Magyar Zoltán: Ez úgy kellett nekünk, mint egy falat kenyér

Szerző: Kaszala Claudia/matsz - 2020-10-06 08:04:57


A Magyar Torna Szövetség (MATSZ) elnöke szerint Magyarország ismét bizonyított. A hétvégén rendezték meg a HunChallenge Torna Világkupát, ez volt a koronavírus járvány kitörése után az első nagy nemzetközi világverseny a sportágban.

„Nagyon vártuk már, és minden túlzás nélkül állíthatom, hogy mindenki várta, hogy végre legyen egy verseny, ahol a legjobbak bemutathatják a gyakorlataikat. Nekünk is egy fontos visszacsatolás volt, hogy hol tartunk a felkészülésben. Röviden: ez a verseny úgy kellett nekünk, mint egy falat kenyér.” – kezdte Magyar Zoltán.

„Több szempontból is sikeres volt a VK. Versenyzőink bizonyították, hogy a kényszerszünet alatt is kiváló munkát végeztek. Dévai Boglárka révén volt magyar aranyérem is Szombathelyen” – hangsúlyozta az elnök, aki külön kiemelte: komoly sportdiplomáciai sikereknek is örülhettek a magyar tornászok.

„Nem véletlen, hogy Morinari Watanabe, a Nemzetközi Torna Szövetség (FIG) elnöke és Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke is a helyszínen nézte meg a verseny egy részét. A FIG elnöke szerint Szombathely kiváló versenyt rendezett, és a VK után Budapesten egy-két napig a Magyar Torna Szövetség vendégszeretetét élvezi majd. A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke el volt ragadtatva a versenytől. Elmondta, hogy az egyik kedvenc sportága a torna…” – összegzett a HunChallenge Torna Világkupa után Dr. Magyar Zoltán, a Magyar Torna Szövetség elnöke.

A szombathelyi Világkupán Dévai Boglárka győzelemmel tért vissza a hosszú kényszerpihenője után, miután ugrásban megnyerte a döntőt. A szer Európa-bajnoka ezt megelőzően sérülései miatt két évvel ezelőtt versenyzett utoljára. Rajta kívül további 14 döntőben volt magyar Szombathelyen, Vecsernyés Dávid pedig szintén érmes lett, nyújtón zárt harmadikként.

2020 októberi hírek

Hírarchívum

2024 - március (19)
2024 - február (17)
2024 - január (14)
2023 - december (10)
2023 - november (22)
2023 - október (24)
2023 - szeptember (39)
2023 - augusztus (26)
2023 - július (22)
2023 - június (21)
2023 - május (23)
2023 - április (33)
2023 - március (30)
2023 - február (11)
2023 - január (9)
2022 - december (10)
2022 - november (25)
2022 - október (26)
2022 - szeptember (28)
2022 - augusztus (35)
2022 - július (30)
2022 - június (38)
2022 - május (29)
2022 - április (21)
2022 - március (26)
2022 - február (12)
2022 - január (14)
2021 - december (8)
2021 - november (24)
2021 - október (37)
2021 - szeptember (50)
2021 - augusztus (15)
2021 - július (19)
2021 - június (44)
2021 - május (36)
2021 - április (26)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)