Kovács Zsófia győzött Győrben!

Szerző: Kaszala Claudia/matsz - 2020-11-14 15:32:22


Kovács Zsófia megvédte címét Győrben. A 2020-as Mesterfokú Bajnokság egyéni összetett versenyében ugyanis a Dunaferr SE klasszisa győzött, miután 52.200 ponttal az élen végzett, megelőzve klubtársát Mayer Grétát és Székely Zóját (Postás SE).

Kovács Zsófia

„Egy picit fáradtabb voltam ezúttal. Voltak kisebb hibáim, ezek figyelmetlenségekből jöttek össze. Talajon volt rontásom, de összességében így is tudtam egy viszonylag magas pontszámmal nyerni. A közeljövőben elsősorban felemás korláton szeretnék erősíteni.” – értékelte teljesítményét Kovács Zsófia.

Mészáros Krisztofer

Az Olimpiai Sportparkban a járványügyi előírásokat betartva, nézők nélkül zajló verseny második napján a férfi mezőnyben szerenkénti döntők első napját rendezték. Szombaton duplázni tudott a Győri AC tornásza, Mészáros Krisztofer, aki talajon és lólengésben is a legjobb pontszámot érte el, gyűrűn pedig Kiss Balázs (BHSE) szerezte meg az első helyet.

Mészáros egyébként pénteken a férfiaknál a Mesterfokú Bajnokság egyéni összetett versenyét is megnyerte. „Az első naphoz képest sokkal jobban oda tudtam tenni magam. Nem voltak pontatlanságaim, és sokkal jobban ment a koncentráció is. Nyertem lovon és talajon, de aminek külön örülök, hogy a gyűrű gyakorlatommal is ott voltam a dobogón” – összegzett Mészáros Krisztofer.

Kiss Balázs

Kiss Balázs úgy gondolja, hogy szintet lépett a gyűrű gyakorlatával. „Összességében elégedett vagyok, úgy gondolom, hogy ez most már egy más szint, a gyakorlatom kész, már csak csiszolgatni kell rajta. Most következik két hét Tata, ahol az Eb-re hangolódunk majd” – mondta Kiss.

A felnőttek versenyével egyidőben a fiú utánpótlás számára három szeren, talajon, lólengésben és gyűrűn rendeztek döntőt a Kismester Bajnokság keretében.

Eredmények

Női Mesterfokú Bajnokság Egyéni Összetett:
    1. Kovács Zsófia (Dunaferr SE) 52.200 pont
    2. Mayer Gréta (Dunaferr SE) 50.200
    3. Székely Zója (Postás SE) 50.000

Férfi Mesterfokú Bajnokság, szerenkénti döntők:
Talaj
    1. Mészáros Krisztofer (Győri AC) 14.200
    2. Kardos Botond (Győri AC) 13.800
    3. Rengei Balázs (BHSE) 12.650

Lólengés
    1. Mészáros Krisztofer (Győri AC) 13.900
    2. Vecsernyés Dávid (BHSE) 13.700
    3. Kállai Zoltán (BHSE) 12.900

Gyűrű
    1. Kiss Balázs (BHSE) 13.500
    2. Mészáros Krisztofer (Győri AC) 13.200
    3. Dobrovitz Ádám (KSI) 12.600

A részletes eredmények megtalálhatók itt: https://matsz.hu/matsz/jegyzokonyvek

Fotók: Freschli József/MATSZ

2020 novemberi hírek

Hírarchívum

2024 - április (22)
2024 - március (22)
2024 - február (17)
2024 - január (14)
2023 - december (10)
2023 - november (22)
2023 - október (24)
2023 - szeptember (39)
2023 - augusztus (26)
2023 - július (22)
2023 - június (21)
2023 - május (23)
2023 - április (33)
2023 - március (30)
2023 - február (11)
2023 - január (9)
2022 - december (10)
2022 - november (25)
2022 - október (26)
2022 - szeptember (28)
2022 - augusztus (35)
2022 - július (30)
2022 - június (38)
2022 - május (29)
2022 - április (21)
2022 - március (26)
2022 - február (12)
2022 - január (14)
2021 - december (8)
2021 - november (24)
2021 - október (37)
2021 - szeptember (50)
2021 - augusztus (15)
2021 - július (19)
2021 - június (44)
2021 - május (36)
2021 - április (26)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)