Torna: Céltudatos, motivált a női felnőtt válogatott

Szerző: Kaszala Claudia/matsz - 2021-03-05 20:07:42


Egyhetes tatai edzőtáborozáson van túl a női felnőtt tonászválogatott nagy része, így Bácskay Csenge, Böczögő Dorina, Péter Sára, Schermann Bianka, Székely Zója és Szujó Hanna is, míg Kovács Zsófia és Makovits Mirtill Dunaújvárosban készült ez idő alatt.

Draskóczy Imre szövetségi kapitány tájékoztatása szerint a csapat nagyon motivált a decemberi sikeres Európa-bajnoki szereplést követően, mi több, igyekeznek javítani a gyakorlataikon, újabb elemek beépítésével és változatos kombinációk alkalmazásával. A szakember a Covid-helyzettel kapcsolatban annyit mondott, hogy a jelenlegi szituációhoz sikerült hozzászokniuk a válogatott tagjainak, akik a mindennapjaik részévé tették a korlátozó intézkedések betartását, így okkal bízhat abban, hogy a hétfőtől életbe lépő szigorítások sem zavarják meg a versenyzőket.

Erre a fegyelemre szüksége is van a tornászoknak, hiszen a versenynaptár szerint két hét múlva a szuper csapatbajnokságot rendezik meg, amelyre teljes erőbedobással készülnek, immár Budapesten.

Draskóczy Imre, szövetségi kapitány:
Elégedett vagyok a lányokkal, jó formában voltak a tábor ideje alatt. Az Eb-sikerek nem részegítették meg őket, még inkább motiváltak lettek. Profi módon állnak a jelenlegi Covid-helyzethez is, hiszen két hét múlva versenyen szerepelnek. Ami a folytatást illeti, most két hétig a fővárosban van edzőtábor, már mindenki a teljes gyakorlatokkal készül, szerdánként pedig szólítások vannak. Az utánpótlás számára a hétvégén Tatán, Jordanov Zoltán, az utánpótlás szakmai igazgatójának vezetésével tartunk összetartást, természetesen a Coviddal kapcsolatos minden szabályt és előírást betartva.

2021 márciusi hírek

Hírarchívum

2024 - március (19)
2024 - február (17)
2024 - január (14)
2023 - december (10)
2023 - november (22)
2023 - október (24)
2023 - szeptember (39)
2023 - augusztus (26)
2023 - július (22)
2023 - június (21)
2023 - május (23)
2023 - április (33)
2023 - március (30)
2023 - február (11)
2023 - január (9)
2022 - december (10)
2022 - november (25)
2022 - október (26)
2022 - szeptember (28)
2022 - augusztus (35)
2022 - július (30)
2022 - június (38)
2022 - május (29)
2022 - április (21)
2022 - március (26)
2022 - február (12)
2022 - január (14)
2021 - december (8)
2021 - november (24)
2021 - október (37)
2021 - szeptember (50)
2021 - augusztus (15)
2021 - július (19)
2021 - június (44)
2021 - május (36)
2021 - április (26)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)