Berki Krisztián olimpiai bajnok

Szerző: Kaszala Claudia/matsz - 2012-08-05 16:59:13


berki_arany_szabo_miklosBerki Krisztián megnyerte a lólengés fináléját a londoni olimpián, ezzel a magyar tornasport 15. olimpiai aranyérmét szerezte meg, Hidvégi Vid a nyolcadik helyen végzett.
A magyarok közül elsőként Hidvégi Vid szerepelt, aki harmadikként lépett a szerhez. Hidvégi Kovács István vezetőedző szerint egy kicsit stresszes volt, így a gyakorlat elejét elkapkodta, aminek az lett a következménye, hogy leesett a lóról. Utána már teljesítette a gyakorlatot, de ezért komoly pontlevonást kapott, 6.6 helyett 6.3 lett a kiinduló pontszáma, összességében pedig 14.300 pontot adott a zsűri, ez pedig a nyolcadik helyre volt elegendő.




Berki Krisztián ötödikként következett. A világbajnok akkor már több mint négy órája tartózkodott a csarnokban, délelőtt 11 órától lehetett ugyanis edzeni a versenyteremben, és az Európa-bajnok mindenképpen ki akarta magát próbálni az olimpiai szeren. Már akkor nagyon jó fogásokat mutatott be, Kovács István vezetőedző mondta is neki, hogy ma biztosan nem lesz gond, és megcsinálja a gyakorlatot, mivel nagyon egyben van, párbeszédükből pedig kiderült, hogy Berki is ugyanezt érzi. Magabiztosan lépett a szerhez, tökéletesen mutatta be 6.9 kiinduló pontú gyakorlatát, és ezt a bírók is így láttak, mivel 16.066 pontot kapott, és azonnal átvette a vezetést. A nagy rivális, a hazai pályán versenyző olimpiai bronzérmes Louis Smith viszont még hátra volt, utolsóként mutatta be gyakorlatát. Ő is hibátlant produkált, pontszáma megegyezett Berkiével, 16.066-ot kapott, de mivel az E-pontszám Berkinél volt magasabb, így a magyar világbajnok lett az olimpiai bajnok.berki_reuters
Berki Krisztián: Nagyon boldog vagyok, és nagyon büszke is, hogy két angol előtt tudtam végezni a londoni olimpián. Egyelőre még nem tudtam felfogni, hogy olimpiai bajnok vagyok, de az az igazság, hogy ez nagy világversenyeken is így szokott lenni, mindig is idő kellett ahhoz, hogy felfogjam, sikerült.  Nagyon jól éreztem ma a szeren, kiváló volt a hangulat, és nagyon köszönöm, hogy ennyien szurkoltak nekem itt a helyszínen is, nagyon jólesett. Összességében azt tudom mondani, hogy pont akkor jött ki a forma, amikor kellett, ez általában így szokott lenni.
Kovács István, vezetőedző: Hú, öregedtem, de nagyon sokat. Még fel sem fogtam. Nagyon-nagyon boldog vagyok, szavakban ki sem tudom fejezni. A gyakorlata teljesen rendben volt, de az utunk ideáig nem volt zökkenőmentes. A válla miatt később kezdtük a felkészülést az olimpiára, kevés időnk maradt, Krisztián néha túlpörgött, úgy kellett visszafognom. A múlt hétvégén a selejtezőre így még nem került csúcsformába, de én úgy számoltam, hogy mostanra jön ki a csúcsforma. Így is lett. Ez az egy hét nagyon, de nagyon hosszúnak tűnt itt kint, elfáradtam. Bevallom őszintén, ezt még Krisztiánnak sem mondtam, de majd leülünk és átbeszéljük, hogy rajtam nagy volt a nyomás az elvárások miatt, engem ez nagyon stresszelt, de már túl vagyunk rajta. Az eredményhirdetés alatt beengedték az érmesek edzőit, így tudtam fotózni, de az érmét még nem fogtam meg, mivel elvitték doppingvizsgálatra. Jaj, megyek is utána, mert nálam maradt az akkreditációja.
Hidvégi előtt le a kalappal, sokat dolgozott, tudatosan készült, jó formában volt, és az edzéseket is kiválóan teljesítette itt. A gyakorlat elejét kicsit elkapkodta, stresszesebb volt, ennek ellenére minden dicséretet megérdemel, hiszen ott volt a döntőben a legjobb nyolc között.
berki_megvan_szabo_miklosHidvégi Vid: Jobb formában voltam, mint a kvalifikáció előtt, és nem is izgultam annyira, így egy picit értetlenül állok én is az előtt, hogy miért is rontottam. De matematikailag ez is benne volt, elvégre ez az olimpiai döntő. Az első elem megvolt, utána meg is nyugodtam, azután következett egy technikai hiba, és leestem. Nem volt nehéz folytatnom, hiszen csúcsformában vagyok, könnyedén ment. Egy kicsit szomorú és csalódott vagyok, de nem is az eredmény, a nyolcadik hely miatt, hanem azért, hogy nem sikerült hibátlan gyakorlatot teljesítenem. Mindenesetre edzőmmel, Laufer Bélával is átbeszéltük a történteket, és pozitívan értékeljük az egészet.
Dr. Magyar Zoltán, MATSZ-elnök: Fantasztikus gyakorlat volt Krisztiánnak, szerintem élete legjobbja. Mindenképpen megérdemelte az olimpiai aranyat, köszöntöm az olimpiai bajnokok között. Örülök, hogy van utódom. Az az igazság, hogy a nap folyamán nagyon ideges voltam, de bejöttem a csarnokba és megnyugodtam, éreztem, hogy meglesz.

Altorjai Sándor, MATSZ-főtitkár: Nagyon boldogok vagyunk, hiszen nagyon jó gyakorlat volt. Sikerült minden, hazai pályán győzte le Smith-t. A szövetség vezetősége itt szurkolt a lelátón, most megyünk pezsgőt bontani, és megpróbálunk eljutni Krisztiánhoz.

berki_arany_szabo_miklos

2012 augusztusi hírek

Hírarchívum

2024 - december (8)
2024 - november (9)
2024 - október (25)
2024 - szeptember (31)
2024 - augusztus (12)
2024 - július (25)
2024 - június (17)
2024 - május (54)
2024 - április (55)
2024 - március (22)
2024 - február (17)
2024 - január (14)
2023 - december (10)
2023 - november (22)
2023 - október (24)
2023 - szeptember (39)
2023 - augusztus (26)
2023 - július (22)
2023 - június (21)
2023 - május (23)
2023 - április (33)
2023 - március (30)
2023 - február (11)
2023 - január (9)
2022 - december (10)
2022 - november (25)
2022 - október (26)
2022 - szeptember (28)
2022 - augusztus (35)
2022 - július (30)
2022 - június (38)
2022 - május (29)
2022 - április (21)
2022 - március (26)
2022 - február (12)
2022 - január (14)
2021 - december (8)
2021 - november (24)
2021 - október (37)
2021 - szeptember (50)
2021 - augusztus (15)
2021 - július (19)
2021 - június (44)
2021 - május (36)
2021 - április (26)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)