Berkit szétszedik

Szerző: matsz - 2012-08-06 13:38:09


berki_megvan_szabo_miklosBerki Krisztián vasárnap este az olimpiai döntő helyszínen még találkozott a szurkolókkal, a szövetség vezetőivel, támogatókkal, családtagjaival, és velük közösen ünnepelte meg az aranyérmet.
Az újdonsült olimpiai bajnok utána párjával egy nagy londoni sétát tett, ahol úton-útfélen megállították, közöttük rengeteg külföldi szurkoló, közös fotókat készítettek vele és autogramot kértek tőle. Így volt ez este 11-kor az olimpiai faluban is, még szinte be sem lépett, már kanadai sportolók állították meg, hogy szerepeljen velük egy fényképen.




A hétfőt a bajnok a pihenésnek szenteli az olimpiai faluban, aranyérme is ágyában, mellette „pihen”. Kovács István vezetőedző is elmondta, hogy igazi nagy, éjszakába nyúló  ünneplés még nem volt, valószínűleg majd Magyarországon kerül rá sor. A következő napokban a tréner is különböző versenyhelyszínekre szeretne eljutni Londonban.
Berki Krisztián: A mai nap a médiáé és a pihenésé, már reggel óta rengeteg interjút adtam itt a helyszínen. Most szeretnék egy kicsit pihenni, az érmem is itt van mellettem az ágyban.  Holnaptól pedig szeretném még két napig élvezni az olimpiát, és ellátogatni különböző versenyekre.

2012 augusztusi hírek

Hírarchívum

2020 - január (10)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)