Sikeresen zárták szereplésüket a magyarok az olaszországi Pesaróban! Az olasz Adria-parti városban megrendezték a 2. junior akrobatikus torna-világbajnokságot és a 14. World Youth elnevezésű nemzetközi világversenyt.
Magyarországot öt egyesület, a BASE, a Balance ATC, a Ferencváros, a Grassalkovich SE és a TFSE tornászai képviselték Pesaróban. Mindkét korosztályban négy-négy magyar egység mutatta be gyakorlatait, női párosok, női hármasok és vegyes páros is szerepelt a magyar csapatban.
A magyar delegáció legkiemelkedőbb eredményét a BASE-TFSE vegyes párosa, Eszter Márton és Lénárd-Volák Emma érte el. A nemzetközi világversenyen bejutottak a döntőbe, és ott a hetedik helyet szerezték meg.
Vajda Tamás delegációvezető szerint a pesarói szereplés megerősítette, hogy jó irányba halad a magyar akrobatikus torna utánpótlásában folyó szakmai munka.
„Büszke vagyok a magyar delegációra. Az elért eredmények azt mutatják, hogy az egyesületekben folyó szakmai munka jó irányba halad, sportolóink pedig felkészülten és elszántan álltak helyt a nemzetközi mezőnyben. Különösen büszkék vagyunk a vegyes párosunkra, amely a döntőben elért hetedik helyezésével a várakozásainkat is felülmúlta. Nagyszerű érzés volt, hogy ismét magyar egységért szurkolhattunk egy ilyen rangos nemzetközi verseny döntőjében” - értékelt a delegációvezető.
Vajda Tamás köszönetet mondott az edzőknek, a szülőknek és valamennyi sportolónak is, hangsúlyozva, hogy a pesarói eredmények mögött hosszú évek közös munkája áll. A verseny több tornász számára különleges mérföldkő is volt, hiszen voltak, akik pályafutásuk utolsó világversenyén szerepeltek, mások pedig ebben a felállásban versenyeztek utoljára.
„A siker közös eredmény: a sportolóké, az edzőké, a családoké és mindazoké, akik nap mint nap hozzájárulnak a magyar akrobatikus torna fejlődéséhez. Most rövid pihenő következik, utána azonban folytatjuk a munkát” - tette hozzá Vajda Tamás.
A magyar akrobatikus tornászok következő kiemelt nemzetközi feladata a 2027 márciusában megrendezendő Európa-bajnokság lesz. A felkészülés során már a Pesaróban megszerzett tapasztalatokat is hasznosítják.
„A célunk, hogy a most megszerzett tapasztalatokat beépítve, megújult erővel és még felkészültebben érkezzünk a következő világversenyre” - fogalmazott Vajda Tamás.








































