A magyar torna legjobbjai lépnek szerekhez a hétvégén Győrben: szombaton és vasárnap rendezik meg a Mesterfokú Bajnokságot, amely hagyományosan kiemelt helyet foglal el a hazai versenynaptárban. A férfiaknál és a nőknél is erős mezőny várható, több Európa-bajnoki és világkupa-résztvevő is indul.
Altorjai Sándor, a Magyar Torna Szövetség főtitkára elmondta, hogy a felnőttek mezőnyében gyakorlatilag minden hadra fogható élversenyző ott lesz Győrben. A férfiaknál többek között Mészáros Krisztofer, Tomcsányi Benedek, Kis Dominik, Molnár Botond és Kiss Balázs is szerekhez lép, mellettük Zámbori Zala, Nagy Márk Dávid és Závory Szilárd is ott lesz a mezőnyben. Indul Horváth Áron is, aki a junior olimpiára készül.
„A nőknél ugyancsak erős névsor várható. Mayer Gréta, Péter Sára, Szilágyi Nikolett, Balázs Kira, Bácskay Csenge és Czifra Bettina Lili mellett Knight Anna is indul a Mesterfokú Bajnokságon. A Mesterfokú Bajnokság egyik sajátossága, hogy a felnőttek mellett a felsőbb utánpótlás-korosztály képviselői is lehetőséget kapnak, így a fiatalok közvetlenül a magyar élmezőnnyel mérhetik össze tudásukat.” – jegyezte meg a sportvezető.
A kétnapos győri program szombat délelőtt a fiú Kismester Bajnoksággal kezdődik. A fiatalabb korosztály számára komoly presztízst jelent a részvétel, hiszen a korábbi bajnoki versenyeken nyújtott teljesítménnyel lehet kvalifikálni az eseményre.
A Mesterfokú Bajnokságon szombaton rendezik az egyéni összetett versenyt. Ennek eredményei alapján alakul ki a szerenkénti finálék mezőnye, a döntőkre pedig vasárnap kerül sor.










































